Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 78 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-78
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Vlaicu, Aurel

2011. május 9.

KAV-díjkiosztás a temesvári Diákházban
Dicséretes, hogy egy maroknyi szórványközösség ennyire össze tud fogni egy jó ügy érdekében
A hét végén a Magyar Nyelv Napjai és ezen belül a Kõrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedõ (KAV) házigazdája volt a Bartók Béla Elméleti Líceum. 
Három korosztályban - negyedikesek, V.-VIII. osztályosok és középiskolások - az ország nyolc megyéjébõl, tizenkilenc erdélyi településrõl érkezett harminc, egyenként háromtagú csapat mérte össze magyar nyelvtudását és leleményességét a játékos, szórakoztató nyelvi vetélkedõk során. Két napig a vetélkedõk és a vendégfogadás lázában égett a Bartók Béla Líceum, a pedagógusok és a diákság. A rangos esemény tiszteletére a Juventus diáklap KAV-nak szentelt különkiadását is megjelentették, amely naprakészen az anyanyelvi vetélkedõ díjazottainak listáját is közzéteszi!
A KAV ünnepélyes díjkiosztó ünnepségére szombaton délután került sor a Bartók Líceummal szomszédos Diákmûvelõdési Ház nagytermében. A negyedik osztályosok versenyét, amely Zsigmond Emese, a Napsugár fõszerkesztõje vezetésével zajlott le, a gyulakutai Fûszál csapat (Bálint Róbert, Dósa Eszter és Gáll Botond) nyerte, Bethlen bajnokait (Székelyudvarhely) és a Nyelvkukacokat (Kézdivásárhely) megelõzve. Ebben a korosztályban régiónkból a Temesvári vitézek (Bartók Béla Líceum) és az aradi Csigabiga (Aurel Vlaicu Iskola) vett részt a verseny döntõjén.
Az általános iskolások versenyét a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szokoták csapata (�?ltes Rita, Albert Antónia, Müller Henriette-Annemarie) nyerte, a Nomen est omen (Balánbánya) és a Névvadászok (Székelyudvarhely) csapatok elõtt. A Bartók Béla Líceum Csillagszem csapata (Franka Noémi, Szabó Anita, Szabó Nóra), felkészítõ tanár Molnos Ildikó, dicséretben részesült.
A középiskolások korosztályban a másik nagymúltú sepsiszentgyörgyi iskola, a Székely Mikó Kollégium Rabonbán csapata (Boér Ilka, Kovács Gellért Pál, Márton-Simon Anna) diadalmasokodott, második helyen a Csilengi Dásza (Marosvásárhely), harmadik az Esthajnal (Nagyvárad).
A verseny tapasztalatairól, a versenyzõk teljesítményérõl dr. Váradi Izaabella (Oktatásügyi Minisztérium) az alábbiakat nyilatkozta lapunknak:
Idén a versenyzõk jelentkezése elmaradt a várakozásunktól, valami miatt kevés csapat jelentkezett a KAV-ra. Errõl szólt a korábbi tanácskozásunk, hogyan próbáljuk kezelni ezt a problémát. Találtunk is rá megoldásokat, de a gyermekek felkészültségén ez szerencsére nem volt észrevehetõ. Olyan diákok jöttek el Temesvárra, akik foglalkoztak ezzel a tematikával, a nevekkel, nagyon szépek az eredmények, kicsi a pontszámkülönbség a gyõztesek között. A temesvári KAV-döntõ szervezõirõl, a Bartók Béla Elméleti Líceumról elismerõ szavakkal beszélt dr. Váradi Izabella:
�?riási dolog egy országos KAV versenyt megszervezni! Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szándéka szerint olyan közösségeket érintenek meg a versennyel, amelyeket építeni szeretnének. Tény, hogy van a versenyszervezésnek építõ hatása is. Ilyenkor egy közössségnek össsze kell fognia, át kell gondolnia saját múltját, identitását, a magyarság mentén kell felfûznie olyan programokat, amelyekkel a vendégeit fogadja. �?gy gondolom, hogy ez a temesváriaknak fantasztikusan jól sikerült, kitettek magukért! Végig éreztük, hogy odafigyelnek ránk, alternativ programok vannak, színházba, városnézésre vitték a résztvevõket és nagyon jók a vissszajelzések, a saját diákjaimat (a nagybányai csapat - szerk. megj.) is megkérdeztem. Kirándulásra vitték a gyermekeket, akik azt mondták, olyan sulit láttak - ez az újszentesi iskola -, amelyikbe õk is szívesen járnának! Dicséretes, hogy egy maroknyi szórványközössség ennyire össsze tud fogni egy jó ügy érdekében!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2012. január 27.

A történelmi hűség megköveteli, hogy tisztán lássunk
– „Nem érdemes, nem is szabad visszamutogatni a múltba, nem szabad aktuálpolitikai kérdésként kezelni a témát. De a történelmi hűség megköveteli, hogy tisztán lássuk az eseményeket, azok okait és következményeit” – vallja a két világháború közötti revíziós politika és a bécsi döntés Esztergomban dolgozó jeles szakértőjeként L. Balogh Béni levéltáros-történész, akivel Szilágyi Aladár beszélgetett
- Tudom, hogy Temesváron született. Ejtsünk néhány szót a tanulóéveiről és arról, hogyan kezdte a pályáját?
– Édesapám bánsági, édesanyám tordai származású. Mindketten pedagógusok voltak, az ő példájuk nyomán választottam a tanári pályát. A történelem és az olvasás szeretetét Édesapámtól tanultam meg. A temesvári magyar tannyelvű líceumban érettségiztem, egyetemi diplomámat pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán szereztem 1984-ben. Olyan kiváló tanárok tanítottak, mint a történész Csetri Elek és Magyari András, vagy a szociológus Ion Aluas. A szászvárosi román tannyelvű Aurel Vlaicu líceumba helyeztek ki, ahol történelmet és filozófiát tanítottam. Az épületben − 1925-ös kényszerű megszűnéséig − az egykori Kún Kocsárd Református Gimnázium működött. Itt végzett például Petru Groza román miniszterelnök és Nagybaczoni Nagy Vilmos magyar honvédelmi miniszter. Amikor én odakerültem, a szászvárosi magyarság létszáma már jelentősen megcsappant, egy-egy osztályban legfeljebb két-három magyar tanuló, ha akadt. A tanítást nagyon szerettem, de hamarosan megelégeltem, hogy filozófia meg történelem címen többnyire Nicolae Ceausescu pártfőtitkárt dicsőítő propagandaszövegeket kellett leadnom. Ezért már egy-két év után elhatároztam, hogy a sokkal szabadabb légkörű Magyarországon telepedek le. A tervemet keresztülhúzta, hogy még turistaútlevelet sem kaptam, hiába kérvényeztem minden évben. Ekkor határoztam el, hogy a zöldhatáron keresztül hagyom el az országot. Erre 1989 áprilisában került sor. A Magyarországra érkezésem napja azért is emlékezetes számomra, mert április negyedike volt, és akkor ünnepelték utoljára ezt a „neves” dátumot…
- Hová került a sikeres átkelés után?
- Néhány hétig a budapesti Akadémiai Könyvtárban dolgoztam, majd Esztergomba, a megyei levéltárba kerültem, amely máig a munkahelyem. Közben az ELTE Bölcsészettudományi Karán elvégeztem a levéltár kiegészítő szakot. Egyetemi doktori címet, majd PhD-fokozatot szereztem, és a Limes című tudományos szemlét is szerkesztem.
- Kérem, vázoljon fel egy összefoglalót tevékenysége színteréről, az esztergomi intézményről.
- Ez a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára, ahol a 13. századig visszamenőleg vannak okiratok. A legrégebbi és talán legértékesebb dokumentumokat az intézményünkben őrzött egyetlen családi gyűjtemény, az egykori Hont megyei kisbirtokos Palásthyak iratai képezik. Közel 250 darab latin nyelvű, Mohács előtti oklevélről van szó. A legrégebbi közülük 1256-os keltezésű, és a család két ága közötti birtokmegosztásról szól. A levéltár összesen több mint nyolcezer ötszáz iratfolyóméternyi (azaz nyolc és fél kilométernyi) anyagából külön említést érdemel Esztergom szabad királyi város 1708-ban elnyert díszes, bőrkötésű kiváltságlevele. A szintén a levéltár által őrzött történeti Esztergom vármegye iratanyagában találhatóak az igen értékes nemességi iratok, köztük a híres Petőfi-versből ismert Pathó Pál családjának nemességét igazoló oklevél. A fentieken kívül persze sok egyéb olyan irategyüttes található még a levéltárunkban, amely nem csak a történészek, hanem a múlt iránt érdeklődő nagyközönség kíváncsiságát is felkeltheti.
- Ön a levéltáron belül melyik pászmával foglalkozik?
- Az én kutatási területem a 20. század. A 20. századi közigazgatási iratokat, Esztergom város és Esztergom vármegye iratait rendezem. Kutatási témám a koalíciós korszakon belüli népmozgások, a ki- és betelepítések. Az 1940−1944 közötti korszakkal, a menekültkérdéssel, a dél-erdélyi magyarság történetével és a 20. századi magyar−román kapcsolatokkal is rendszeresen foglalkozom – ez mondható akár hobbinak is. Két könyvem jelent meg a második bécsi döntésről: az egyik 2002-ben magyarul, a másik – Romsics Ignác professzor jóvoltából – 2011-ben angolul. A Magyar Országos Levéltárba több mint 20 éve, a Bukaresti Nemzeti Levéltárba és a Román Külügyi Levéltárba pedig a kilencvenes évek közepe óta járok kutatni.
- Gondolom, Magyarországon első pillanattól kezdve nem volt különösebb akadálya annak, hogy hozzájusson a dokumentumokhoz. És Romániában?
- Az 1990-es évek közepén, amikor magyar állampolgárként elkezdtem kutatni Bukarestben, egy „zárt világba” csöppentem. Nagyon sok iratanyaghoz nem fértem hozzá. Arra hivatkoztak, hogy „rendezés alatt áll”. Amit nem akartak megmutatni, arra azt mondták, hogy emiatt kutathatatlan. De azóta azt tapasztaltam, hogy egyre több anyag hozzáférhető, köztük olyan iratok, amelyekről nem is álmodtam, hogy megvannak, mert hiszen fondjegyzéket korábban nem mutattak. Csak találgatni lehetett, hogy egyáltalán mi létezik, mi nem. Ehhez képest a 2000-es években már viszonylag nyitott és fogadókész intézmény lett a Román Nemzeti Levéltár épp úgy, mint a Külügyi. – Ez a „viszonylag” mit takar?
- Az iratok jó része manapság már hozzáférhető, de teljesen elégedett persze sohasem lehet a kutató. És ez nem csak a román levéltárakra vonatkozik, hiszen a magyar levéltárak esetében is szembesülhetünk néha emberi gyarlósággal, hanyagsággal. 
- Javasolom, ezdjünk beszélgetésünk fő témája körül forgolódni. A második bécsi döntés előtti periódusban magyar részről mennyire volt remélhető, román részről félő, hogy mindez bekövetkezik?
- Nem volt előre látható. A két világháború közötti magyar külpolitika legfőbb célkitűzése az igazságtalan trianoni békeszerződés megváltoztatása volt, de 1940 nyara előtt magyar-román viszonylatban nem volt reális esély a határrevízióra. Elsősorban azért nem, mivel Mussolini Olaszországán kívül egyetlen nagyhatalom sem támogatta azt. 1928-tól kezdve a Bethlen-kormány, majd az azt követőek is nyíltan hangoztatták, hogy békés határrevízióra törekszenek. Hogy ebből mennyi fog megvalósulni − ha egyáltalán sor kerül rá −, azt senki nem láthatta előre. A magyar vezetés hallgatólagosan azt vallotta, hogy minden elvesztett területet vissza kell ugyan szerezni, de mivel a revízióra újra és újra lehetőség lesz, a részleges megoldásokba is bele kell menni. Teleki Pál kormányfő több alkalommal is bizalmasan kifejtette: mint magánember mindent visszakövetelne, de mint államférfi hajlandó a kompromisszumra. A két világháború közötti magyar kormányok s a magyar sajtó a közvélemény számára azonban sohasem fogalmazta meg nyíltan és egyértelműen a területi kérdésekben való esetleges kompromisszum lehetőségét. Azt a tényt, hogy a történelmi Magyarország visszaállításánál reálisabb alternatíva a részleges revízió. A mából visszatekintve ez súlyos hiba volt. A nagyrevíziós célok lebegtetése, valamint a hiteles tájékoztatás és a realitásokkal való nyílt szembenézés elmulasztása igen káros hatást gyakorolt a korabeli közgondolkodásra, mert erősítette az irracionális „mindent vissza” jelszó rögzülését. Aki viszont valamennyire is tájékozott volt a nemzetközi porondon, láthatta: Olaszországon kívül nincs más nagyhatalmi támogatója Magyarországnak, még a 30-as évek végén sem. Hathatós külső segítség nélkül pedig még a részleges revíziót sem lehetett elérni, nemhogy Nagy-Magyarország helyreállítását. Igaz, az egyre erősödő náci Németország is revízióra törekedett, de egyedül Csehszlovákia viszonylatában támogatta a hasonló magyar törekvéseket. Az Erdélyért folytatott magyar-román „küzdelemben” inkább Románia oldalán állt. Tudjuk, miért: mert szüksége volt a román kőolajra, a román gabonára, és Románia stratégiailag is fontosabb szerepet töltött be a térségben, mint Magyarország. 
1940 nyarára azonban radikális változás állt be a nagyhatalmi erőviszonyokban. Románia legfőbb támogatója, Franciaország fokozatosan gyengült az 1930-as években, 1940 májusában pedig kapitulált Németország előtt. Nagy-Britannia élet-halál küzdelmet folytatott Németországgal. A kisantant megszűnt, az európai status quo teljesen felborult. Románia így teljesen elszigetelődött nemzetközi téren. Magyarország mellett a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései Romániával szemben, amely így körül volt véve revizionista államokkal. A bukaresti vezetés számára ekkor már nem csak Erdély hovatartozása volt a tét, hanem az ország puszta léte is kockán forgott.
- Kevesebb szó esik arról, hogy a Szovjetunió hogyan viszonyult ekkoriban a magyar igényekhez?
- Változó módon. Végig fenntartotta Romániával szemben a saját revizionista törekvéseit, hiszen az első világháború végén elveszített Besszarábiát vissza akarta szerezni. De ez nem jelentette azt, hogy automatikusan támogatja a magyar igényeket Romániával szemben. 1940 júniusában Moszkva ultimátumban szólította fel a román vezetést, hogy sürgősen adja át Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Bukarest eleget tett a felszólításnak, és ellenállás nélkül visszavonta hadseregét és közigazgatását a vitatott területről. Ez nagy presztízsveszteséggel járt Bukarestre nézve, és csökkentette az ország nemzetközi tekintélyét. Főleg Berlinben és Rómában, ahol addig az időpontig úgy számoltak Romániával, mint jelentős „szovjetellenes bástyával”, amely adott esetben meg tud állítani egy keletről jövő támadást. A kaotikus besszarábiai kivonulás után a német vezetés már inkább azt gondolta: Magyarország alkalmasabb e szerepre − s a korabeli magyar propaganda is ezt hangoztatta. Besszarábia és Észak-Bukovina bekebelezése után a Szovjetunió, diplomáciai úton, támogatásáról biztosította a magyar kormány Romániával szembeni revíziós politikáját. Ez a helyzet állt fenn 1941 nyaráig, addig, amíg Németország oldalán Magyarország hadba nem lépett a Szovjetunió ellen. Ezt követően Magyarország – akárcsak Románia – ellenséges államnak minősült. A második bécsi döntést ekkortól érvénytelennek tekintették Moszkvában. Mégis, 1944. augusztus 23-ig Erdély jövőbeli hovatartozása nyitott kérdésnek számított. A sikeres román átállás aztán jóval kedvezőbb helyzetbe hozta Romániát Magyarországnál. Bizonyossá vált, hogy Erdély, vagy annak nagyobb része visszakerül Romániához. Az új határokról azonban még ekkor sem született végleges döntés. A magyar esélyeket rontotta, hogy Horthynak 1944. október 15-én nem sikerült a kiugrási kísérlete. A magyar–román határkérdés a baloldali Petru Groza-kormány 1945. márciusi, erőszakos hatalomra juttatásával dőlt el végleg szovjet szempontból. Sztálin ekkor Észak-Erdély teljes visszaadásával „jutalmazta meg” a román baloldalt. 
- Térjünk vissza a kezdetekre. Ma már mennyire követhető nyomon a bécsi döntés minden egyes fázisa, ma már mindent lehet tudni, akár napokra is lebontva, hogy mikor, mi történt?
- Igen, már régóta. Elsősorban a háború után publikált német és olasz diplomáciai okmánytáraknak, valamint a magyarországi forráskiadványoknak köszönhetően. Ráadásul a Magyar Országos Levéltár iratait már jóval a rendszerváltás előtt is szabadon lehetett kutatni, a román levéltárak dokumentumai pedig, amint említettem, a kilencvenes évektől „szabadultak fel” fokozatosan. Ma már senki nem hivatkozhat arra, hogy egyik vagy másik vitatott kérdést a források hiánya miatt nem lehet kellőképpen tisztázni. Ez azért különösen fontos, mert a román történészek többsége mind a mai napig nem ismeri el, hogy 1940 nyarán a román kormány kérte Berlintől a német beavatkozást. A rendelkezésünkre álló iratok viszont egyértelműen tanúsítják: bár a tengelyhatalmak képviselői határozták el a döntőbíráskodást, a gondolatot román részről vetették föl először az 1940. július 26-i, berchtesgadeni találkozón. Hitler akkor elutasította az ötletet. Berlini követe útján a román kormány néhány héttel később, augusztus 21-én Hitler döntőbírói közbelépését kérte, 27-én pedig közölte a tengelyhatalmak képviselőivel, hogy elfogadna egy „valódi döntőbíróságot”. A diplomáciai iratok tehát azt bizonyítják, hogy többször is elhangzott ilyen román kérés, amit azonban Berlin a legutolsó pillanatig visszautasított. Miért kérte Bukarest a döntőbíráskodást? Azért, mivel az utolsó pillanatig abban bízott, hogy a közvetlen német beavatkozás inkább az etnikai elven és a lakosságcserén alapuló román álláspontnak kedvez majd, mintsem a status quót gyökeresen megváltoztatni kívánó magyar revizionista elképzeléseknek. Tehát abban reménykedtek, hogy a körülményekhez képest − az ő szemszögükből − méltányos döntés születik majd. Arra egyáltalán nem gondoltak, ami végül bekövetkezett, hogy Erdély kétötödét Magyarországnak ítélik: mintegy 43 ezer négyzetkilométert, két és félmillió lakossal. A lakosság anyanyelv szerinti megoszlása mind a mai napig vitatott: az 1941-es magyar népszámlálás szerint abszolút magyar többség, az 1930-as román népszámlálás szerint viszont relatív román többség volt Észak-Erdélyben. Feltehető, hogy az 1941-es magyar népszámlálás idején valóban magyar többség volt már, hiszen a bécsi döntés kihirdetése utáni hónapokban több tízezer román menekült hagyta el Észak-Erdélyt, Dél-Erdélyből viszont – amely továbbra is Románia részét képezte – több tízezer magyar jött át Észak-Erdélybe. 
- Bizonyára nem egyik pillanatról a másikra született meg a döntés. Ennek az alkufolyamatnak is megvannak a dokumentumai?
- Megvannak, és azok alapján nagyon izgalmas végigkövetni, hogy 1940 nyarán miként módosult fokozatosan a német álláspont. A leglényegesebb − a magyar fél szempontjából pozitív − változás július első felében következett be. Ekkor Hitler, megváltoztatva korábbi elutasító álláspontját, elismerte a Romániával szembeni magyar revíziós követelések jogosságát. Nyers hangon megüzente Bukarestnek, hogy kezdjen tárgyalásokat Magyarországgal és Bulgáriával a területi kérdésekről, és mutasson kompromisszumkészséget. Mi lehetett a változás oka? Az egyik legfontosabb tényező a Romániával szembeni fenyegető magyar fellépés volt a Besszarábia átadását követő napokban. A magyar vezérkari főnökség ugyanis a pillanatnyi, magyar szempontból kedvező katonapolitikai helyzet kihasználása mellett kardoskodott, és az erdélyi bevonulást sürgette. A józanabb politikai vezetés, köztük Teleki sem zárta ki teljesen a háború lehetőségét. Németország érdekeitől azonban mi sem állt távolabb, mint egy balkáni konfrontáció, amely szovjet beavatkozással és a román olajforrások megsemmisülésével járt volna. Berlin ezért úgy döntött, hogy a térség „pacifikálása” érdekében mielőbb rendezni kell a feszültséget gerjesztő területi vitákat. A döntőbírói szerepet ekkor azonban még következetesen elutasította. 1940. augusztus utolsó napjaiban következett be az újabb jelentős változás, amikor Hitler váratlanul mégis elszánta magát a döntőbíráskodásra. Az augusztusban lezajlott Turnu Severin-i magyar−román tárgyalások ugyanis sikertelenül végződtek. Egyik fél sem engedett eredeti álláspontjából: Budapest a területi, Bukarest az etnikai elvből. A magyar fél Erdély egy részének átadását követelte − a Maros vonalától északra eső területet −, míg a románok lakosságcserét szorgalmaztak, minimális területkiigazítással párosítva. A magyar minisztertanács közben úgy döntött: a tárgyalások sikertelensége esetén a fegyveres megoldást választja. A Románia elleni hadműveletek megindításának irányelveit augusztus 23-án adta ki a vezérkar főnöke, Werth Henrik. A budapesti vezetés − mivel tisztában volt a román katonai erőfölénnyel − titokban azért abban reménykedett, hogy a háború megelőzése végett Hitler beavatkozik, és nagyobb engedékenységre bírja Bukarestet. Számolt a döntőbíráskodás lehetőségével is, anélkül, hogy azt kérné, vagy akár csak felvetné Berlinben. Ami végül is bekövetkezett. Hitler tudniillik értesült a Románia ellen készülő magyar támadásról, valamint a román határ mentén végrehajtott komoly szovjet csapatösszevonásokról, és a balkáni krízis elkerülése végett gyors beavatkozásra szánta el magát. Közbelépése nyomán elmaradt a magyar támadás, a tengelyhatalmak jóvoltából pedig Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt. A döntést augusztus 27-én személyesen Hitler hozta meg, erről azonban akkor még egyik félnek sem volt tudomása. Mindkét küldöttség abban a tudatban utazott 29-én Bécsbe, hogy ott kétoldalú tárgyalásokra kerül majd sor. Ehelyett másnap, augusztus 30-án, a Belvedere palota aranytermében, Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter ismertette a döntőbíráskodás eredményét, amelynek hallatán a jelenlévő Mihail Manoilescu román külügyminiszter ájultan esett össze. 
A magyarországi és az észak-erdélyi magyar közvélemény kitörő örömmel fogadta a döntés hírét. Azonban Teleki Pál, akárcsak a nagy tekintélyű korábbi miniszterelnök, a szintén erdélyi származású Bethlen István, szűk körben mélységes aggodalmának adott hangot a náci Németország újabb térnyerése miatt. Mindketten tudták, hogy Magyarországnak nagyon nagy árat kell majd fizetnie a Hitlertől kapott ajándékért. Erről nyíltan beszélni azonban nem volt módjuk. A revizionista jelszavaktól átitatott magyar közvélemény hazaárulásnak tekintette volna a felkínált terület visszautasítását. Összességében a második bécsi döntés, a korábbi titkos német és olasz határtervekkel összehasonlítva, kedvező volt magyar szempontból, és bizonyos mértékig etnikai szempontokat is követett. Mindenekelőtt azonban német stratégiai érdekeket szolgált: a román kőolajmezők és a Keleti-Kárpátok vonalának hatékonyabb védelmét. Hitler olyan megoldást talált, amely részben kielégítette a magyar igényeket, de Romániát sem gyengítette le túlságosan, hiszen a jövőt illetően hatékony szövetségesként számolt vele.
- Megtörtént az aktus. Elkezdődött a bevonulás. Maga a hivatali apparátus, a hatóságok mennyire voltak felkészülve a magyar közigazgatás beindítására?
- Akárcsak az első bécsi döntés nyomán 1938-ban visszatért felvidéki részen, majd a következő év tavaszán megszerzett Kárpátalján, „pacifikálás” végett Észak-Erdélyben is katonai közigazgatást léptettek életbe a bevonulással egyidejűleg. Erre már 1940 nyarán megtették az előkészületeket, amikor is felcsillant az erdélyi revízió lehetősége. Csak azt nem lehetett tudni, hogy mikor és mekkora terület tér vissza. A magyar vezetést ilyen szempontból tehát nem érte váratlanul a visszacsatolás. A miniszterelnök már augusztusban eligazítást tartott a katonai közigazgatás kijelölt tisztviselőinek. Arra figyelmeztette őket, hogy az erdélyi embereket, legyenek akár magyarok, akár románok, mindennél jobban becsüljék meg. Óva intett mindenkit attól, hogy az erdélyi románságban ellenséget lásson, fölényeskedjen vele, vagy kicsinyes bosszúra vetemedjen. Akárcsak az őt követő két miniszterelnök, különösen Kállay Miklós, az ún. Szent István-i, viszonylag türelmes nemzetiségpolitikát és az erdélyi népek megbékélésének szükségességét hirdette. Ez az elképzelése azonban nem valósult meg, mivel az 1940. november 26-ig fennálló katonai közigazgatás, élén Werth Henrikkel, teljesen alkalmatlannak bizonyult a nemzetiségi kérdés tapintatos kezelésére. A vezérkar a román lakossággal szembeni kemény fellépés híve volt, és nem tartotta időszerűnek Teleki nemzetiségpolitikai elveit. Így már a bevonulás során igen súlyos románellenes atrocitásokra került sor a Szilágy megyei Ipp és Ördögkút helységekben, továbbá Zilahon, Bánffyhunyadon, majd később a mezőségi Omboztelkén és Vasasszentgothárdon. Ezenkívül tömegesen internáltak embereket, köztük igen sok románt. Több száz román telepes családot kiutasítottak az országból, mivel csak 1918 után települtek be. A katonai közigazgatás a kapkodva meghozott, átgondolatlan intézkedéseivel jelentősen hozzájárult a magyar–román viszony elmérgesedéséhez. Maga Teleki is jóvátehetetlenül nagyot hibázott, amikor elveszítette türelmét és a retorzió eszközéhez nyúlt. 1940. október 4-én ugyanis, válaszként a Romániában maradt magyarok fokozódó üldözésére, úgy rendelkezett, hogy az észak-erdélyi városokból százával utasítsák ki a románokat, főleg az értelmiségieket. Ezzel kezdetét vette az ún. kölcsönösségi nemzetiségi politika, amely 1944 augusztusáig a két kormány nemzetiségpolitikájának legfőbb jellemzője maradt. 
Az érem másik oldala az, hogy a korabeli román propaganda mérhetetlenül felnagyította és eltúlozta a magyar atrocitásokat, a bukaresti kormány pedig a tengelyhatalmak fővárosaiban igyekezett politikai tőkét kovácsolni azokból. Az akkori román közbeszédben és a sajtóban uralkodó toposzok a magyarok „ázsiai barbárságáról”, a „horthysta bandák” által elkövetett „több ezer barbár tettről” szóltak. E tételeket aztán a nyolcvanas évek Romániájában is lépten-nyomon harsogta a propaganda, amely szerint az atrocitások összefüggő rendszert alkottak, egy jól átgondolt, a románok „kiirtását” célzó magyar terv részét képeztek. A román közvélemény, a publicisztika és a történetírás egy része mind a mai napig a román nép elleni szisztematikus, előre eltervezett „népirtásként” tekint a bevonulásra és az ezt követő mintegy négyéves magyar uralomra.
- Egyáltalán: román és magyar történészek átbeszélték-e ezeket a dolgokat?
- Az erről az időszakról szóló magyar és román történeti diskurzus a kilencvenes években, a romániai cenzúra és a felülről irányított propaganda megszűnésével sem került közelebb egymáshoz. A legtöbb román feldolgozás még ekkor is a nemzeti „martirológia” szempontjait részesítette előnyben az elfogulatlan, tudományos vizsgálattal szemben. Ma már azonban születnek új, friss hangvételű írások is, a korábbinál sokkal tárgyilagosabb szemlélettel. Ezeket olvasva úgy tűnik, van remény arra, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a témában jártas magyar és román történészek között, és ténylegesen közeledjenek egymáshoz az álláspontok. 
- Melyek voltak a legsürgősebb feladatok a magyar hatóságok számára az átvétel után?
- A reintegráció, tehát a visszaszerzett területek gazdasági, társadalmi, kulturális beillesztése az „anyaország” életébe. Mivel Észak-Erdély gazdaságilag jóval elmaradottabb volt a trianoni Magyarországnál, a budapesti kormányzat nagyszabású modernizációs programot hirdetett a visszacsatolt területen. Ez az infrastruktúra több százmillió pengős fejlesztése mellett az ipar és a mezőgazdaság nagyarányú modernizációját is magába foglalta. Becslések szerint az Észak-Erdélyre fordított összkiadások ebben az időszakban megközelítették Magyarország egyéves költségvetési kiadásait. Tekintetbe véve azt is, hogy az ország 1941 nyarától háborúban állt, ez szinte emberfeletti erőfeszítésnek mondható. A magyar kormányzat jelentős „örökséget” hagyott hátra Észak-Erdélyben: ma is használatos műutakat, vasútvonalakat, hidakat, épületeket. Az oktatás területén nagyszabású iskolamodernizációs program indult. Maradandó alkotás volt a népegészségügyi hálózat kiépítésére, az igen rossz egészségügyi viszonyok javítására tett kísérlet is. A rendelkezésre álló négy év azonban − ebből három háborús volt − kevésnek bizonyult a nagyszabású tervek befejezéséhez.  
- Atyáink elbeszéléséből tudom, hogy az anyaországiak közül sokan úgy viselkedtek, mint az elefánt a porcelánboltban…
- Az észak-erdélyi nyilvánosság egyik állandó témája valóban a Magyarországról érkezett tisztviselők, az „ejtőernyősök” cím- és rangkórsága, lenéző, pökhendi modora, gyakori arroganciája volt. A helybeliek és az „anyaországiak” közötti feszültség azonban csak egyetlen, bár valóban fontos vetülete az észak-erdélyi társadalmi viszonyoknak. Ami kezdetben minden más érzést elnyomott, az a kitörő, euforikus lelkesedés volt, amivel a helybeli magyarok a döntés hírét, majd a bevonuló honvédeket fogadták. A visszacsatolást a 22 éves román uralom alóli felszabadulásként élték meg, ami azt jelentette számukra, hogy szabadon és félelem nélkül vállalhatták magyar identitásukat. Észak-Erdély magyarságának a „kicsi magyar világhoz” kapcsolódó kulturális emlékezete, egységes tudása ma is egyértelműen pozitív színezetű. Ezen alapjában véve az sem változtatott, hogy a honvédség bevonulása utáni négy évben az eufóriát nem egy esetben keserű kiábrándulás követte a kezdeti ellátási nehézségek, később a háború miatt szaporodó megélhetési gondok, a katonáskodás során tapasztalt kíméletlen bánásmód, vagy a már említett „ejtőernyős”-viselkedés miatt. Az eddigi közfelfogással szemben a legújabb kutatások arra mutatnak rá, hogy anyaországiakat jelentős, de nem túl nagy arányban neveztek ki közszolgálati állásokba. Legnagyobb arányban az egészségügyben és a közigazgatásban voltak jelen. Az utóbbi területen is csak 25%-ot képviseltek, mivel a kinevezettek túlnyomó többsége helybeli volt. Ami a kinevezett tisztviselők nemzetiségi összetételét illeti, szembetűnően alacsony volt a románok aránya, alig több mint hat százalék. Ennek okai egyrészt a velük szemben alkalmazott diszkriminatív politikában, másrészt abban keresendők, hogy a román kormány közvetlenül a második bécsi döntés után visszarendelte észak-erdélyi tisztviselőinek jelentős részét, sokan pedig önként elmenekültek.
- A két kormány tartott-e rendszeres kapcsolatot egymással a további visszaéléseket elkerülendő?
- Valódi párbeszédről nem volt szó. A kisebbségi kérdés elmérgesedése miatt az 1940. őszi, Budapesten folytatott ún. likvidációs tárgyalások megszakadtak. A román vezetés ezután fokozatosan arra a „felismerésre” jutott, hogy közvetlen tárgyalások útján nem tud megegyezni a magyarokkal, és csak a tengelyhatalmak beavatkozása járhat eredménnyel. Úgy gondolta, a tengelyhatalmak előtt rá kell mutatnia a bécsi „diktátum” abszurd következményeire. Innen már egyenes út vezetett a döntés érvénytelenségének kimondásához. Erre 1941. szeptember 15-én kerített sor, egy-egy Berlinnek és Rómának címzett jegyzék útján. Lépését azzal indokolta, hogy szerinte a magyar kormány az észak-erdélyi románok elleni erőszakos cselekedeteivel megszegte a döntőbírói határozatban vállalt kötelezettségeit, így Románia kénytelen megállapítani a határozat érvénytelenségét. A bejelentésnek nem lett közvetlen következménye (a magyar vezetés például nem is tudott róla 1943 júniusáig), a román diplomácia lehetőségeit mégis jócskán leszűkítette. Ezt követően ugyanis Bukarest − ha következetes akart maradni az álláspontjához − nem bocsátkozhatott sikeres tárgyalásokba a magyar kormánnyal a bécsi döntés alapján, és mindössze a határok megváltoztatásának a lehetősége érdekelhette.  A második bécsi döntés nyomán felgyorsult a két ország 1940 nyarán elkezdődött versengése a náci Németország kegyeiért. Ion Antonescu úgy vélte: a Hitlerhez való feltétlen hűségét értékelve, Németország visszajuttatja majd Romániának Észak-Erdélyt. Ez azonban ugyanolyan illuzórikus elképzelésnek bizonyult, mint a magyar katonai és politikai elit számos képviselőjének meggyőződése, hogy az addigi revíziós eredmények megtartása, valamint Dél-Erdély megszerzése csak odaadó németbarátsággal érhető el. Homályos megjegyzéseivel, kétértelmű magatartásával Hitler mindkét ország vezetését manipulálta és kijátszotta egymás ellen. Így próbálta még inkább Németországhoz kötni őket. 
- Az utóbbi években kerültek-e elő újabb dokumentumok, amelyek esetleg módosították, finomították a rálátást az akkor történtekre?
- Könyveimben nagy hangsúlyt fektettem annak bizonyítására, hogy a román vezetés valóban kérte Németország döntőbírói beavatkozását 1940 nyarán. Ennek persze mai szemmel nézve semmi relevanciája nincs. Nem érdemes, nem is szabad visszamutogatni a múltba, nem szabad aktuálpolitikai kérdésként kezelni a témát. De a történelmi hűség megköveteli, hogy tisztán lássuk az eseményeket, azok okait és következményeit.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2012. március 9.

Regionális konferencia a hazai diplomások sorsáról
A líceumot, illetve egyetemet végzett fiatalok kevesebb, mint 25%-a képes csupán elhelyezkedni a szakmájában, derül ki a statisztikákból. A romániai végzősök ezrei munkanélküli segélyre kényszerülnek vagy kénytelenek szakmát váltani.
Mi a teendő? Mit tehet ezekért a fiatalokért a mai civil társadalom? Hogyan lehetne változtatni a jelenlegi román oktatási rendszeren? Mi az, ami hiányzik belőle? Ezekre és más kérdésekre próbálnak választ adni azon a március 9-én sorra kerülő három napos regionális konferencián, melyet az EDU-TIM Európai Tanácsadás Kft. vezetői szerveznek Aradon.
A Gyakorolj, hogy tanulhass, tanulj meg gyakorolni! elnevezésű, az Európai Szociális Alapból finanszírozott projekt célja tájékoztató kampányokkal rávilágítani a romániai diákok líceum/egyetem alatti gyakorlati felkészítésének a jelentőségére.
Dr. Melania Vergu projektvezető szerint kampányukkal nemcsak a romániai diákokat célozzák meg, hanem a gyakornokokat foglalkoztató gazdasági alanyokat is. Céljuk támpontot nyújtani a fiataloknak ahhoz, hogy kamatoztathassák az iskolai éveik alatt szerzett tudásukat, ugyanakkor képesek legyenek megállni a helyüket a hazai munkaerőpiacon.
A három napos regionális konferenciát – több megyében szerveznek hasonlót – pénteken 17 órai kezdettel tartják az aradi Aurel Vlaciu Egyetem M-komplexumának konferenciatermében. Cím: Aurel Vlaicu, Elena Drăgoi utca 2–4. sz. Bővebb információ a projektről a www.invatasapractici.ro, illetve a www.scoalaedu.ro honlapokon.
Nyugati Jelen (Arad)

2013. május 18.

Régmúlt idők és korszellem sodrában
Tenzi naplója, avagy fordulatos élet, Hunyad megyei román faluból Budapestre
Nem mindennapi vendég csöppent be kedden dévai szerkesztőségünkbe: Zemlényi-Kovács Zoltán ősei gyökereinek felkutatására jött el Budapestről Hunyad megyébe.
Drámai élete és szinte hihetetlen lelkiereje folytán Zemlényi-Kovács Zoltán kisebbfajta híresség Magyarországon. 15 éves korában a sportnak hódoló fiatalembert autóbaleset érte a budapesti Nagykörúton 1985-ben. Hónapokig feküdt kómában, az orvosok szinte lemondtak róla: testi és szellemi fogyatékos marad. Akarata azonban erősebbnek bizonyult a sors csapásánál, felépült és normális életet folytat, három gyermek édesapja, aki mozgás- és beszédnehézségei ellen könyvei által vált ismert személlyé Magyarországon. Hoppárézimi című könyve például 70 000 példányban kelt el, ifjúsági díjat kapott a magyar parlamentben, film és színdarab és készült műve alapján.
Zemlényi-Kovács Zoltán mégsem saját irományai miatt látogatott Hunyad megyébe, hanem egy másik könyvvel, amely itteni családi gyökereiről szól. Holott „37 éves koromig nem is tudtam, hogy erdélyi kötődésem is van, azt meg végképp nem, hogy ez a családi gyökér éppenséggel román, dédnagymamája révén”, magyarázta szerkesztőségünkben. A felfedezés 2007-ben történt, 20 évvel a dédi halála után, amikor a családi régiségek között véletlenül rábukkant annak kézzel írott, 400 oldalas naplójára, jobban mondva emlékirataira. Ő csupán átszerkesztette és kiadta Tenzi naplója, levél a másvilágra címmel.
A könyv valós időutazás a régóta letűnt Trianon előtti úri világába, ahol az emberek hintóval jártak, a tehetősek cselédeket tartottak, és teljesen más erkölcsök és társadalmi normák uralkodtak.
A közel egy évszázadot élt dédi, Tenzi, azaz Cristea Hortensia (Bózes, Hunyad vármegye, 1890 – Budapest, 1987) neve bizonyára nem sokat mond még az erdélyi olvasónak sem. Élete azonban érdekesebbnél érdekesebb, drámai és fájdalmas fordulatokkal volt teli. Fekete Istvánnal levelezett, még iskolaéveit sem fejezte be, amikor egy bizonyos Aurel nevű fiatalember szerenádot adott ablaka alatt saját fejlesztésű gramofonjával, tudta nélkül, pedig szüleitől háromszor is megkérte kezét. Jómódú, köztiszteletben álló szülei azonban komolytalannak tartották a fiatalember repüléssel kapcsolatos terveit: a kérő ugyanis a híres Aurel Vlaicu, a román repüléstörténet hőse, aki Tenzi elvesztése miatti bánatában soha sem nézett többé nőkre.
Dr. Petru Groza sem volt szerencsésebb, noha Tenzi már jegyes menyasszonya volt: az eljegyzés ellenére a házasság nem jött össze, mindkettejük hosszú évtizedek után is tartó bánatára.
Mindezekre azonban nem Tenzi akkoriban írt naplójából derül fény, hanem jóval később, idős nyugdíjas dédnagymama korban, 1975-ben (vagyis 85 éves korban) írt visszaemlékezéseiből, melynek egyes fejezeteit öt évvel később, még előrehaladottabb korban egészített ki! Elképesztő, a legapróbb részletekre is kiterjedő emlékezőképességgel: annyi év távlatából pontosan emlékezett a szászvárosi polgári leányiskolabeli osztálytársai nevére, nemzetiségére, szüleik foglalkozására.
A könyv arról a kifürkészhetetlen, kalandos sorsról szól, melynek révén az Algyógy melletti faluból, előkelő családból származó „oláh fáta” (saját megfogalmazása szerint) emlékeit papírra vető budapesti idős dédnagymamává változott. A napló a Trianon előtti Nagy-Magyarország nemzetiségi viszonyaiba is betekintést enged, az önkéntes asszimilációba is. Noha színtiszta román volt, s csak a nevelőnőtől tanult meg magyarul, szülei családjában később mégis magyar–román kétnyelvűség uralkodott, Tenzi felnőtt élete pedig végig magyar környezetben zajlott. Jóllehet gyermekkorában néha sérelmek érték román származása miatt, Trianon után is hű maradt Magyarországhoz, a magyar nyelvhez és kultúrához: 1919 után élete végéig a csonkaországban élt. Emlékirat-naplóját is magyarul írta, románul legfeljebb néhány bejegyzést. (Utóbbiak mégis gondot okoztak a románul egy kukkot sem tudó dédunokának.)
Érdekes, fordulatokkal teli, olvasmányos emlékirataiban Tenzi nem foglalkozott a nagypolitikával, legfeljebb érintőlegesen említi az éppen Felvidéken átélt Trianont, vagy a Második Világháború rémségei között, pincébe bújva átélt budapesti ostromot, a könyv azonban mégis nagyszerű képet ad az idők változásáról. Elsősorban azonban amolyan gyónás-szerűség, saját maga előtt vallja be szerelmeit, az abból fakadó életre szóló fájdalmait, s idézi fel azokat az egyszerűnek tűnő eseményeket, melyek teljesen felbolygatták életét. Mert hosszú élete alatt nemcsak Magyarország és a régi világ borult fel, hanem elsősorban saját sorsa. Sőt, dédunokájáét is befolyásolta: 2007-es felfedezése óta Zemlényi-Kovács Zoltán a napló hatása alatt áll, abból jobban megismerte dédi lelkivilágát, mint 17 évig, amíg velük élt. 25 év elteltével át is helyezte Tenzi hamvait a Farkasréti temetőből szülőfaluja ortodox temetőjébe, s tavaly született kislányát éppen a dédi tiszteletére nevezte el a Magyarországon fölöttébb furcsa Hortensiának.
A roppant érdekes romantikus dokumentumregény kellemes olvasmány Erdély múltja, vagy egyszerűen egy kalandos sors iránt érdeklődő bárki számára. Megrendelhető a [email protected] címen, a 0735-501-357-es telefonszámon (35 RON), vagy – dévaiak számára, néhány példány erejéig – dévai szerkesztőségünkben.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2013. december 4.

Továbbképzésen a kisiskolások tanítói
Az anyanyelv oktatása és a játék szerepe kisiskolás korban elevezésű konferencián és továbbképzőn vettek részt Arad, Temes és Fehér megyei tanítók az elmúlt hévégén Csíkszeredában. Ez a konferencia volt a külhoni magyar kisiskolások évének záró rendezvénye.
Arad megyét a konferencián a következő pedagógusok képviselték: Viszhányó Aranka, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola tanítója; Boldizsár Tünde, a kisperegi Általános Iskola tanítója, igazgatója; Erdős Tünde, az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola tanítója; Balta Emese, a zimándújfalui Általános Iskola tanítója és Kiss Anna, a pedagógusház módszertani szakfelügyelője.
Temes megyéből Ilyés Szeréna, Madaras Andrea és Talpai Ágnes, Fehér megyéből Varga Melinda, Szilágyi Székely Melinda, Daróczi Ilona Réka és Roş Amalia Gabriela tanítók vettek részt a csíkszeredai konferencián.
Szombat reggel az Apáczai Csere János Pedagógusházban Répás Zsuzsanna, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program záró rendezvényét, melyet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezett.
„Répás Zsuzsanna mesélt arról, hogyan képzelik el ezt a programsorozatot. Kezdték az óvodával, most, idén volt a kisiskolásoknak, jövőre már január 1-jétől indul az V–VIII.-nak és így tovább” – mondta el Kiss Anna, a konferencia egyik aradi résztvevője.
A hivatalos megnyitó után egész napos előadássorozat, műhelyfoglalkozás vette kezdetét, ahol a pedagógusok előadásokat hallgathattak meg a magyarságismeret szükségességéről, a szövegértés fejlesztési lehetőségeiről az elemi osztályokban, az élményszerű olvasásról, a drámapedagógiáról és annak alkalmazási lehetőségeiről.
Délután négy csapatban, négy helyszínen zajlottak a műhelyfoglalkozások dr. Demény Piroska docens, BBTE, Koósné Sinkó Judit egyetemi tanársegéd, ELTE, Lazsádi Csilla BBTE, pszichológia és neveléstudományok kar, valamint Rusz Csilla drámapedagógus, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola tanítója irányításával.
„Mi öten voltunk Arad megyéből, úgy osztottuk be, hogy minden foglalkozáson valaki jelen legyen, hogy aztán tudjuk egymásnak elmesélni a tapasztalatokat, amiket majd itthon a többi kollégának is egy beszámoló keretében előadunk. Az előadások nagyon érdekesek, a gyakorlat, a műhelyfoglalkozások roppant izgalmasak, jópofák voltak, kimondottan csak játékos módszerrel. A kollégáktól is ezt hallottam, hogy nagyon intenzív, interaktív foglalkozások voltak” – mesélte Kiss Anna módszertani szakfelügyelő.
A műhelyfoglalkozások után, mintegy zárásként este a csíkszeredai Boszorka bábcsoport Esti mese tanítóknak című előadását tekinthették meg a résztvevők.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

2013. december 6.

Nemzetiségi találkozó és tapasztalatcsere Aradon
A kisebbségi nyelv és kultúra megőrzendő kincs
Emlékezetem szerint Aradon még nem volt olyan rendezvény, mint a mai, amikor az Aradi Polgármesteri Hivatal a magyarországi nemzeti kisebbségek képviselőit, valamint a nemzetiségi ügyekkel is foglalkozó Emberi Erőforrások Minisztériuma több magas rangú tisztségviselőjét látta vendégül.
A Városháza dísztermében tartott tapasztalatcserén Bognár Levente aradi alpolgármester volt a házigazda, a teremben több magyarországi és Arad megyei nemzeti kisebbség vezetői, képviselői ülték körül az asztalokat, és számoltak be nemzetiségük helyzetéről, problémáiról, és nem utolsósorban, megpróbálták leszűrni azokat a tanulságokat, az általuk is alkalmazható tapasztalatokat, amelyek másoknál beváltak.
A délben megtartott sajtótájékoztatón Bognár Levente elmondta, hogy Arad megyében 18 nemzetiség él, maga Arad soketnikumú, sokvallású város. Beszélt továbbá Arad és a magyarországi határos megyék, az ott élő románok 1989 után kibontakozó és jó kapcsolatairól, megemlítve az Arad és Gyula között immár húszéves Kézfogások rendezvényét. Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke megerősítette az előbb elhangzottakat, köszönetet mondva azért, hogy ha az elmúlt időszakban bármilyen problémával megkeresték Arad és/vagy a megye vezetőségét, mindig megértésre és támogatásra találtak. A magyarországi román és a romániai magyar kisebbség mindig hidat jelentett a két ország között, hangsúlyozta.
Aradi újságíróknak a magyarországi románság helyzete iránt érdeklődő kérdéseire elmondta: Magyarországon 30-35 ezer román él, vallására nézve 40-45% ortodox. A Románok Országos Önkormányzata (mint minden nemzetiségi önkormányzat) számára lehetővé vált oktatási intézmények felügyelete, 7 iskolát vettek át, és fontos célkitűzésük a román nyelv és kultúra minél alaposabb elsajátíttatása. A kétnyelvű battonyai iskolába most 110 gyermek jár, a gyulai Nicolae Bălcescu líceum első osztályába negyven gyerek iratkozott be – köztük olyan is, aki nem tud románul. A szülők egy része azonban helyesen fogja fel, milyen előnyt jelent két nyelvet, két kultúrát elsajátítani. A középiskolát végzett román tanulóknak lehetőségük nyílik Romániában egyetemen tovább tanulni – a román állam jó ideje évi 10 ösztöndíjat biztosít, az Aradi Aurel Vlaicu Egyetem is tandíj nélkül fogadja a magyarországi román diákokat.
Dr. Latorcai Csaba, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára bevezetőként arról szólt, hogy a mostani találkozó egy folyamat része: a nemzetiségek képviselői a kormány támogatásával sorra felkeresik a Magyarországon élő 13 közül a 11, anyaországgal rendelkező kisebbség országát. Elsőként Horvátországot, most, másodiként, Romániát látogatták meg. Beszélt arról, hogy a nemzeti kisebbségeknek a világon mindenütt ugyanolyan kihívásokkal kell szembenézniük, és az egyik legfontosabb az asszimiláció. Hangsúlyozta: a kisebbségek nyelve, kultúrája nagy kincset jelent, ez a sajátosság nem elkülönít bennünket, hanem színt ad a kultúránknak, és feltétlenül meg kell őrizni. Egy kormány keveset tud tenni az asszimiláció ellen – ennek megakadályozására nagyon erős együttműködés kell a kisebbségek és anyaországuk között. Ismételten megerősítette: a magyar kormány határozott célja a 13 kisebbség, köztük a magyarországi románság megőrzése.
A találkozó résztvevői a megbeszéléseket követően felkeresték az Aurel Vlaicu Egyetemet, majd a Balla Pincészetet, ahol megkóstolhatták a hegyaljai borokat, az estét és éjszakát Lippán töltötték. Ma délelőtt, hazautazás előtt, aradi városnézés, a Megbékélés parkjában koszorúzás szerepel a programban.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2013. december 12.

Utcaneveink üzenete
Az utcanevek a legmozgékonyabb, legváltozékonyabb földrajzi nevek. E tulajdonságuk egy sor tennivalót, tanulságot is hordoz. A kovásznai utcanevek múltjának és jelenének tanulmányozása során olyan jelenségekre figyeltem fel, melyek nem sajátosak, nem egyediek, hanem általános jellegűek egész Erdélyben, sőt, a magyar területeken mindenhol. Ezért éreztem szükségesnek a nyilvánosságot, azaz rájuk irányítani a figyelmet.
Természetes elnevezések
Az utcanevek – a kezdetektől a 19. század második feléig – városokban és falvakban természetes, spontán elnevezések voltak. A település lakói maguk nevezték el egy közismert lakóról vagy tulajdonosról (Vajnák, Butykák utcája, Komsa, Székely, Tóth utca – a példákat ezután is kovásznai adataimból közlöm), valamilyen ismert, földrajzi egységről, ha az út oda vezetett (Fenyves, Pakóhegy, Piliske út) vagy valamilyen, ott található jelentősebb emberi létesítményről (Cserépgyár, Fonoda, Gát, Vágóhíd utca). Örömömre szolgált, hogy Kovásznán fennmaradt még jó pár ilyen utcanév. Az utca természete, jellege, tulajdonsága is alkalmas természetes névadásra (Nagyút, Sáros út, Zsákutca.) Kívánatos lenne, hogy az ilyen természetű neveket ne cseréljük le, mert a település kultúrtörténeti adatait semmisítjük meg ezzel. Megőrzik a város múltjának egy-egy részletét, régi állapotát, lakóinak szemléletét. Másrészt a lakosok így ismerik, tiszteljük hagyományőrző igyekezetüket, elvégre elsősorban az ő tájékozódásukra születtek. Pl. az Erzsébet liget vagy egyszerűen a Liget még ma is nagyobb tájékozódási mutatóval rendelkezik, mint a régi Égerfa vagy a mai Bartók Béla név. Tévedés ne essék, nem Bartók Béla nevét kifogásolom, megtisztelő számunkra az ő neve, de a régebbi név történelmi dokumentum, Erzsébet királyné emlékére ültették a liget fáit, így tudja jó pár megkérdezett idős adatközlőm. Sajnos, a régi liget eleganciájából, szépségéből mára már szinte nem maradt semmi, fáit nagyrészt kivágták, csupán a régi képek emlékeztetnek szépségére. Mégis jó volna, ha mementóként megőrződne a név. De említhetném a legmeggyőzőbb példát is: a Nagyutat (még régebben Darék út) ma Ştefan cel Marenak hívják, holott semmi kötődése nincs az egyébként általam tisztelt román fejedelemnek Kovásznához. Tehát a hatóságoknak, amelyek ma elnevezik az utcákat, jobban figyelembe kellene venniük az illető hely szellemét és a már meglévő adottságait. Nem szabadna elpolitizálni az utcanévadást semmilyen körülmények között. Tudom, némelyek megmosolyogják „naivságomat”, de ez lenne a követendő út.
Mesterséges névadás
A 19. század végétől az utcanévadás feladatát a hivatal vette át. A mesterséges névadás I. korszaka a kiegyezéstől az első világháború végéig tartott. A hivatalos utcanévadás történetének II. korszaka az első világháború végétől egészen 1945-ig, a III. pedig 1945-től 1989-ig, míg a IV. az 1989-es rendszerváltástól napjainkig tart. Kovásznán is nagyjából a fenti szakaszokat különíthetjük el. Ma már kizárólag a hivatal foglalkozik az utcák, terek, sétányok elnevezésével. A köznyelvi használatban nem hivatalosan még él egy-két régi elnevezés (Hamar utca), sőt, új is keletkezik, de már elenyésző mennyiségben.
A hivatali névadásban figyelhető meg az a jelenség, hogy a mindenkori hatalom kénye-kedve szerint változtatja az utcaneveket. Főleg a 20. század jeleskedik ilyen tekintetben. Megint csak a főutunkat hoznám fel példának: a Nagyút volt Hunyadi, Sztálin út is, mielőtt a mai Ştefan cel Mare nevet kapta. Szerencsére, a köztudatból többnyire kiesik az erőszakolt név. A régi Nagyút név ma is élőbb és természetesebb, arról is árulkodik, hogy ez a település egyetlen főútja volt, és ma is az, a patakkal párhuzamosan halad, s Kovászna hosszan, keskenyen nyúlik fel majd kilenc kilométeren, tehát úti-falu volt s nem bokorfalu.
Ha gyakran változtatjuk a nevet, zavart okoz a lakosság tájékozódásában, ugyanakkor a hagyományokat is sutba dobjuk vele. Hiába szónokol a hivatal hagyományőrzésről, ha lépten-nyomon figyelmen kívül hagyja, ha a gyakorlatban nem alkalmazza. A fenti példa, gyakorlat csak arra jó, hogy illusztrálja: az utcanév beilleszthető a mindenkori hatalmi rendszerekbe változékonysága okán. Kívánatos lenne olyan törvény megalkotása, mely megvédené az utcanévadást attól, hogy ki legyen téve a hatalom kénye-kedvének, ugyanakkor a hagyományokat őrző utcaneveket tilos lenne megváltoztatni.
„A város, falu történetét, sajátosságait őrző utcanevek ugyanúgy védendők, mint a műemlékek” – teljesen egyetértek Péter László gondolatával, amelyet a világhálón olvastam Utcanévadásunk tízparancsolata című cikkében. Tehát az olyan neveket, melyek valamilyen kultúrtörténeti adatot őriznek, nem szabadna lecserélni. Például Kovásznán az Erzsébet liget nevét. Ezt csak szakember tudja megállapítani. Hogy ki legyen benne az utcanévadó-bizottságban, azt éppen ez az alapkövetelmény szabja meg: mindenképpen szakember, tehát helytörténész, magyartanár, néprajzos. Akkor kevésbé fordulnának elő anomáliák, kevésbé csorbulna a település „sajátosságának méltósága” (Sütő). Apró, jelentéktelen dolognak látszik, de mélyebb és jelentősebb következménye is lehet, mert ma egy hagyományőrző utcanév hull ki a köztudatból, holnap egy városrész, egy város neve, majd egy tájegység (lásd Székelyföld), végül a benne lakó magyarság veszíti el önmagát. Egy patkószeg miatt vész el a csata – ahogy az angolok mondják. Az ideológiai-politikai okokból adott elnevezések az 1950-es évektől szaporodtak meg nálunk is. Kovásznán bizonyos régi és új utcanevek román nevet kaptak a belvárosban is, ahol nem volt románság (Aurel Vlaicu). A tömbházak építésével létrejött új utcákat, sétányokat román elvont fogalmakkal jelölik. A kiírás egynyelvű volt. A magyarság nem érezte a magáénak, inkább románul használta, de lehetett ebben kényelemszeretet is (Frǎţiei, Prieteniei, Pǎcii, Unirii, Libertǎţii). Tehát a román–magyar barátság így egyoldalúvá sikeredett, feltehetően szándékosan. A többségében ma már románok lakta Vajnafalván is találunk erőszakoltan mesterséges neveket, ami azt bizonyítja, hogy a szocialista rendszer itt is „működött”: a Csordagyűjtő így kapta a Parcul Tineretului nevet. Ugyanakkor sok olyan történelmi személyiség jelent meg, akiknek a helyhez semmi közük: Tudor Vladimirescu, Horea, Cloşca şi Crişan stb. A Tavasz és Ősz utca nevét mesterségesnek, erőszakoltnak véltem, végül kiderült, hogy két Vajna-birtok nevét őrizték meg. A védett nevek közé tartoznak, ezeket nem szabad megváltoztatni. Tisztelet annak, aki – tudatosan vagy spontánul – a hagyomány mellett döntött.
A város többnyire magyarok lakta területein van román személyiségről elnevezett utca, de Vajnafalván egyetlenegy magyar utcanév sincs, holott például több Vajna megérdemelné, nem beszélve Orbán Balázsról, aki olyan szépen ír a kovásznai románságról, sőt, ő örökítette meg egyik szép népi szokásukat, a juhászlakodalmat, amelyre még ma is – joggal – olyan büszkék. Tudomásom szerint a rendszerváltozás utáni utcakereszteléskor javasoltak Orbán Balázs nevet, igaz, nem Vajnafalvára, hanem a régi Gát utcának a semmitmondó Ghiocei/Hóvirág helyébe, de azt sem fogadta el a hivatal és a képviselőtestület.
Helyesírási kérdések
Az általános helyesírási szótárakban a földrajzi nevek fejezetben vajmi kevés szó esik az utcanevek helyesírásáról. Pedig nagy szükség lenne ma erre, amikor a hivatal nevezi el őket. Kívánatos lenne, hogy minden polgármesteri hivatal rendelkezzék ilyen szakmai helyesírási szótárral. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége bizonyára készségesen segítene ebben, mint ahogy segített más esetben is. Ajánlatos lenne, hogy minden polgármesteri hivatal beszerezze a legutóbb megjelent magyar szakkönyvet: Fábián Pál–Földi Ervin–Hőnyi Ede: A földrajzi nevek helyesírása, Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1998. Idézzünk néhány olyan szabályt, amely a helyi és a magyarlakta területeken levő utcanevek helyesírásában segít.
Egybeírjuk: a településrészek nevét (Alszeg, Vajnafalva), a természetes úton alakult összetett utcaneveket (Cserépgyár, Pakóhegy, Nyíralja), ha a névben nincs földrajzi köznév. Különírjuk: a névtől az utca, út, tér, liget, sétány szót (Székely utca, Erzsébet liget, Barátság sétány), de ha a hagyományos utcanév állandójelzős szerkezetű vagy külterületi helynévvé vált, akkor egybeírjuk (Nagyút, Postaút). Ha kéttagú személynévből vagy jelzős szerkezetű személynévből áll, akkor mindhármat különírjuk (Arany János utca, Felső Páva utca, Kőrösi Csoma Sándor tér). Ha a név előtt megkülönböztető jelző áll (Felső Porond utca). Kötőjellel írjuk: ha a név után valamilyen, a fentiektől különböző földrajzi közszó szerepel: patak, tó stb. (Karácsony-pataka). De ha a városrészt jelöli, s nem az utcát vagy a patakot, akkor egybeírjuk: Karácsonypatakában lakik.
Személyekről elnevezett utcát más nyelven is változatlanul kell írni, esetünkben a románt románul, a magyart magyarul, a megfelelő helyesírás szerint. Nem szabad lefordítani őket. A Grigore Ureche utcát például nem írhatom Fül György utcának.
Ismerni kell a hagyományokat
Végeredményben tehát átgondolt-megfontolt cselekedetnek kell lennie a hivatalos utcanévadásnak: figyelembe kell vennie a lakosság természetes elnevezéseit mind magyar, mind román részről. Ki kell kérni a szakemberek véleményét, ne legyen a művelet kiszolgáltatva a mindenkori politikai nézeteknek, vagy ne legyen esetleges és önkényes. Legyen összhang természetes és mesterséges névadás közt. A hivatalos utcanévadás nagy felelősség, ismerni kell a város/falu történetét, hagyományait, tekintetbe kell venni ezeket. Kerüljük a hosszú, megjegyezhetetlen neveket, történelmi dátumokról egyenesen nem javallott elnevezni utcát, erőltetett. Sem a román, sem a magyar nyelvészek nem tartják szerencsés megoldásnak. Ezért nem kívánatos a mai 1 Decembrie 1918 elnevezés.
Az utcanévtáblák elkészítését ahhoz szakmailag értő, mind a két nyelvet ismerő személy végezze. Ne jussanak a Székely utca sorsára. Senki nem ellenőrizte, hogy a jó szándékú készítője esetleg tévedhetett, s románul Secuiascǎ-nek írta, holott egy ott lakó családnevét örökítette meg az utca, tehát, lévén családnév, nem szabadott volna lefordítani, hanem változatlanul str. Székelynek írni, mint ahogy helyesen str. Butykák-nak írták a másik utcát. Ezt nem egy esetben tettem szóvá, de máig nem javították ki, nem tudom, miért.
Utcaneveink tehát arról is vallanak, hogy mennyire tiszteli a hivatal a lakosságot, mennyire van érte, s nem fordítva. Tehát a lakosság hivatalnak való kiszolgáltatottságáról is árulkodik. Egészséges együttműködés lenne ideális ebben a tekintetben is.
SZABÓ ETELKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. február 19.

Beszélgetés Hanciuţa Roxana könyvtárossal
Mindig lesznek irodalombarátok
Kíváncsian lépek be az Arad megyei A. D. Xenopol Könyvtár Aurel Vlaicu negyedi részlegébe. Fiatal, csinos, határozott fellépésű asszony fogad. Hanciuţa Roxana 2007 óta dolgozik könyvtárosként. A polcokon található könyvek, kiadványok felől érdeklődtem.
– Részlegünk 32 930 kötetet tartalmaz, megosztásuk igen változatos. Akad bőven általános irodalom, filozófia, pszichológia, vallás, politika, szociológia, közgazdaság, jog, adminisztráció, társadalomtudomány. Van pedagógia, folklór, egzakt tudomány, természettudomány, orvostudomány, technológia, menedzsment, képzőművészet, zene, sport, nyelvészet, román és egyetemes irodalom, földrajz, civilizáció, történelem.
Hány magyar nyelvű könyvet találunk?
– 2500 különböző magyar könyvünk van, de meg kell jegyeznem, hogy más idegen nyelvű kötetek is kézbe vehetők. Hozzávetőlegesen 1000 angol, 200 francia, 100 olasz, 200 német könyv kölcsönözhető ki tőlünk.
– Milyen folyóiratok találhatók itt?
– Többnyire román lapjaink vannak. Csak néhányat említenék a teljesség igénye nélkül: Biblioteca, Studii, Studia Universitatis, Cetatea, Jurnalul Medical Arădean stb.
– Milyen az olvasótábor?
– Az elmúlt év végén 1500 olvasót tartottunk számon. Örömmel újságoljuk, hogy ebből 700 gyermek, tehát úgy néz ki, hogy az elkövetkező években nem lesz gondunk az olvasók létszámával. Naponta körülbelül 100–120 ember keresi fel intézményünket különféle kérésekkel.
– Kik a legszorgalmasabb olvasók, és kik azok, akik ritkábban járnak?
– Nagyon sok a gyermek és a nyugdíjas, viszont ritkábban jönnek a középkorúak, akik bizonyára munkájuk, családjuk, egyéb elfoglaltságaik miatt maradnak távol.
– Milyen könyveket kölcsönöznek a leggyakrabban?
– Gyermekolvasóink többnyire az iskolában előírt és ajánlott házi olvasmányokat keresik, míg az idősebbek főleg a román és a világirodalom klasszikusait. Vannak viszont olyanok is, akik nagyobb lelkesedéssel olvasnak bűnügyi történeteket, szerelmes könyveket, kalandregényeket.
– Melyek a kevésbé keresett szakterületek?
– Úgy tűnik, kevesebb az érdeklődés a technika, a sport, a matematika, fizika és kémia iránt.
– Milyen akciókat szerveznek, hogy az emberekhez közelebb vigyék az irodalmat?
– Többször rendezünk találkozókat óvodásokkal, iskolásokkal, hogy a betű iránti szeretetet elültessük elsősorban a gyermekekben, hisz ők képezik egykor a jövő nemzedékét.
– Elégedett-e az elmúlt időszak olvasóival?
– Alapjában véve meg vagyok elégedve, persze, nem titkolom, hogy jobb lenne, ha még több olvasó látogatna minket.
– Mit gondol: a ma divatban lévő internet nem szorítja háttérbe a könyvek olvasását?
– Úgy érzem, hogy nem. Meggyőződésem, hogy bármennyire halad a technika, bármennyire nem sláger napjainkban sem a költészet, sem a próza, mindig lesznek irodalombarátok. S értük – még ha kevesen is vannak – mindig érdemes lesz dolgozni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad),

2014. március 18.

Kisnyelvészek és kismatematikusok nagy sikerei Lakitelken
Március 12-én 24 kisiskolás és 8 kísérő pedagógus indult útnak nagy reményekkel a Bács-Kiskun megyei kisiskolák egyesülete által meghirdetett „kisnyelvészek” és „kismatematikusok” nemzetközi verseny döntőjére.
Arad megyét a Csiky Gergely Főgimnázium, az Aurel Vlaicu, a Majláthfalvi, a Nagyiratosi, a Simonyifalvai, a Kisiratosi Páter Godó Mihály, a Zimándújfalui, valamint a Mosóczy-telepi Aron Cotruș Általános Iskola kisiskolásai képviselték.
Az aradi Alma Mater Alapítvány jóvoltából egy napsütéses délelőttöt töltöttünk a szegedi vadasparkban, majd a Lakitelek Népfőiskolán finom vacsorával, nagy lubickolási lehetőséggel fogadtak.
A másnap reggel kezdődött a versenyen több mint 100 magyarországi és határon túli kisdiák mérhette össze tudását. A délben kezdődött díjkiosztó ünnepség számtalan kellemes percet okozott diáknak és felkészítő tanítónak egyaránt. Pálinkó Gyuláné egyesületi elnök örömét fejezte ki, hogy évről évre egyre több kisiskolás jelentkezik a megmérettetésre, megköszönve a gyermekek lelkiismeretes munkáját, a felkészítő pedagógusok segítségét, s nem utolsósorban az Apáczai Kiadó támogatását.
Az Aradot képviselők minden kategóriában és korosztályban dobogós helyen végeztek.
Kisnyelvészek verseny
III. osztály: I. helyezett Straub Dorottya – Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola diákja – felkészítő pedagógus Almási Valéria Anna,
IV. osztály: II. Kovács Letícia– Nagyiratosi Általános Iskola, felkészítő Molnár Anna, III. helyezett Várdai Krisztina – Aurel Vlaicu Általános Iskola, felkészítő Tari Éva Andrea.
Kismatematikusok verseny
III. osztály: III. Varga Dávid – Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, felkészítő Almási Valéria Anna,
IV. osztály: I. Back István Levente – Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő Khell Levente László
Gratulálunk minden kisdiáknak és felkészítő tanítónak az elért szép eredményekért.
A diákok és a felkészítő tanítók nevében, köszönetemet szeretném kifejezni a Csiky Gergely Iskolaközpont igazgatónőjének, Hadnagy Évának, valamint az Aradi Alma Mater Alapítványnak, hogy idén is szervezési és anyagi támogatást nyújtottak a megye magyar kisdiákjainak.
Molnár Anna beszámolója
Nyugati Jelen (Arad),

2014. május 15.

Doris Pack konstruktív ötletekkel szolgált
Védett státust a Megbékélési parknak!
Amikor Winkler Gyula EP-képviselő legutóbb Aradon járt, az RMDSZ megyei szervezetének a vezetőségével folytatott megbeszélései során az is felmerült: kapcsolatot teremt a kolléganőjével, Doris Packkal, aki az Európai Kulturális Bizottság elnöke, és 25 éves tapasztalattal rendelkezik a megbékélési parkok tekintetében. Ha Aradon jár, feltétlenül mutassák meg neki a helybeli Megbékélési parkot is, amelyiknek EP-közvetítéssel egy olyan státust kívánnak adni, ami hosszú távon biztosítaná a rendeltetésszerű működését. Tavaly, amikor Surján László is Aradon járt, ugyancsak azt szorgalmazta, hogy a megbékélési parkok szimbólumok, ezért legyenek nyilván tartva, kapjanak egy különlegesen védett státust az Európai Unióban. Mindez azért szükséges, hogy a népek közötti megbékélés szolgálja az európai megértést, együttélést. Az aradit szeretnék felvenni arra a névsorra, amelyiken az EU-ban létező összes megbékélési park szerepel, közöttük kommunikációs hálózatot hoznának létre.
Mivel Doris Packot tegnap az Aradi Aurel Vlaicu Egyetemen díszdoktorrá avatták, létrejöhetett az RMDSZ vezetőségével való találkozó is. Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester tolmács társaságában elkísérte a Megbékélési Parkba, aminek a fejlesztési lehetőségeiről beszélt vendégének. Mivel Doris Pack saarlandi, ahol egy hasonló, de francia–német megbékélési park létezik, gazdag tapasztalatokkal rendelkezik e téren, ezért igen konstruktívan állt az aradi Megbékélési park hosszú távú működtetésének a kérdéshez. Amint kifejtette, a népek a történelmi igazságot általában a maguk szájíze szerint szokták megfogalmazni, ezért azt európai értékként csak konszenzus eredményeként lehet elfogadni. E konszenzus megtestesítői a megbékélési parkok és kertek, amelyeknek a rendeltetésszerű működését szavatolni kell az EU területén. A parkbeli látogatókhoz egy üdvözlet erejéig csatlakozott Iosif Matula EP-képviselő is.
Miután meglátogatták a Megbékélési parkot, Bognár Levente a vendéget az RMDSZ-székházba hívta, ahol megbeszéléseket folytattak a Nőszervezet vezetőségével, ugyanis Doris Pack, az Európai Néppárt Nőszervezetének is az elnöke.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

2014. június 16.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2013–2014-es évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 10-én, kedden délután tartotta évadzáró munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A kör alkotóműhelye mutatkozott be verssel (Odry Mária, Mester József Tamás, Kleits Zoltán), prózával (dr. Brauch Magda, Jankó András, Katona Béla, Regéczy Éva, Czernák Ferenc), műfordítással (Regéczy Szabina Perle, Kiss Anna előadásában), képzőművészeti alkotással (Kolumbán Zsolt). E rendezvénnyel tulajdonképpen véget ért az irodalmi kör 2013–2014-es évadbeli tevékenysége.
Milyen is volt az elmúlt időszak? Tekintsünk csak vissza. Az irodalom barátai szeptembertől júniusig 10 foglalkozáson vettek részt. Megemlékeztek Kölcsey Ferencről, Janus Pannoniusról, Balassi Bálintról s a kuruc költészetről. A megemlékezéseken közreműködtek az Erdőhegy–Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár Őzéné Vörös Kinga), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár Erdős Márta), az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár Szabó László), az Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tóthpál Renáta).
A színvonalas irodalmi esteket Czernák Ferenc, Hevesi József, Katona Béla, Kiss Anna, Kolumbán Zsolt és Lovász Miklós szavalatai, felolvasásai tarkították.
Előadónk legtöbbször dr. Brauch Magda tanár, irodalomkritikus volt, ám Matekovits Mária és Matekovits Mihály tanár-házaspár Matematika a természetben és a művészetekben című előadása is maradandó nyomot hagyott a hallgatóság lelkében.
Az irodalmi kör alkotóműhelye idén is tevékenykedett. Dr. Brauch Magda, Brittich Erzsébet, Mester József Tamás, Ódry Mária, Regéczy Éva, Jankó András, Katona Béla, Hevesi József, Czernák Ferenc tollából sok-sok vers, prózai írás, műfordítás került ki. Bemutatták Dr. Brauch Magda tanár, irodalomkritikus Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent Személyi igazolvány című novelláskötetét, Ódry Mária képzőművész, költő a Kölcsey Egyesület gondozásában napvilágot látott Színek és szavak című verseket és festményeket tartalmazó könyvét. Ódry Mária, Kolumbán Zsolt, Brittich Erzsébet értékes képzőművészeti alkotásaival is megajándékozta a művészet szerelmeseit.
Reménykedjünk abban, hogy a következő évad tevékenysége még gazdagabb, változatosabb lesz az ideinél.
A szeptemberi viszontlátásra!
Regéczy Szabina Perle műfordító,az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke. Nyugati Jelen (Arad)

2014. június 21.

Nemzetközi szimpózium a népi kultúráról
Eurorégiós anyagi és nem anyagi hagyományok
Három ország – a házigazda Románia, a szomszédos Magyarország és Szerbia – néprajzos kutatói, muzeológusai találkoztak tegnap az Arad Megyei Kulturális Központ égisze alatt megrendezett találkozón a megyei tanács termeiben. A tervezett ünnepélyes megnyitó valamilyen okból elmaradt, így némi késéssel egyenesen a lényegre, a dolgozatok ismertetésére tértek rá a két szakosztályban. A tegnapi egyébként – mint Rodica Colta aradi muzeológus, az összejövetel fő rendezője elmondta – már a negyedik hasonló találkozó volt a népi hagyományok megőrzését és felkarolását célzó program keretében, s az elképzelések szerint továbbiakra is sor kerül.
A mostani tudományos ülésszakon újvidéki, belgrádi, kikindai, békéscsabai, váci, aradi, temesvári, craiovai, zilahi, kolozsvári szakemberek tartottak előadásokat a népi kultúra és hagyományok különböző vonatkozásairól. Hogy csak néhány példát említsünk: a belgrádi dr. Biljana Radkovic Njegojan a nem anyagi hagyományok és értékek európai és nemzeti távlatairól beszélt (kiállva a megőrzés szükségessége mellett), a Temesvári Nyugati Egyetem tanára, Nicoleta Muşat a nem anyagi kultúra digitalizálásának fontosságáról, az aradi Mălina Iulia Duţă (Aurel Vlaicu Egyetem) a nem anyagi népi hagyományokat a globalizáció perspektívájából értékelte. Az előadások többsége konkrét(abb) témákkal foglalkozott: volt előadás a bánsági román és szerb múzeumok bánátikerámia-gyűjteményeiről, a szilágysági falvak keresztre feszítés-ábrázolásairól, az Arad megyei szerbek disznótori szokásairól, a Maros menti szerb családok gyermekkel kapcsolatos szokásairól és rítusairól a születéstől a keresztelésig és sok egyébről.
Amint kérésünkre az egyik résztvevő, Klamár Zoltán (Váci Egyházmegyei Múzeum), a hasonló rendezvények rendszeres látogatója megfogalmazta: egy ilyen rendezvény a Balkánnak egy olyan részét kapcsolja be a tudományos vérkeringésbe, ami különben Magyarországon elérhetetlen lenne, a kutatások viszont nagyon izgalmasak. Témája egyébként a román–magyar-szerb hármas határ vizsgálata, s ezen belül az identitás kérdése volt. A több éves kutatás eddigi eredményei szerint a határ mentén élő kisebbségek sokkal inkább érdeklődnek az anyaország iránt és jobban keresik a kapcsolatot vele, mint az anyaországi többség a határon kívül rekedt kisebbséggel.
Ando György néprajzkutató, a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója (amúgy szlovák nemzetiségű) arról értekezett, mi a szerepe a szlovák tájházaknak a magyarországi szlovákok identitásának megőrzésében, és miként támogatja az Országos Szlovák Önkormányzat a magyarországi, 11 megyében lévő mintegy hatvan tájház fenntartását. A jelenlévő másik békéscsabai muzeológus, Martin Nagy Emília a magyarországi románok népi gyógyításáról és gyógyírjairól, a ráolvasásokról, mágikus praktikáiról számolt be.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

2014. június 26.

Megszüntetnek hat magyar szakot a BBTE-n
Hat magyar tannyelvű szakot szüntetnek meg a következő tanévtől a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) az oktatási minisztérium által kedden közvitára bocsátott határozattervezet alapján.
A szaktárca elképzelése szerint ősztől az ország 33 állami és magán felsőoktatási intézményében összesen 120 – főként idegen tannyelvű – szakot törölnének el, a korábbi években beiratkozott hallgatók ugyanakkor még befejezhetnék a képzést.
Az intézkedés a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi, valamint a Pszichológia és Neveléstudományok Karát érinti: ez utóbbin a magyar tannyelvű pedagógia szakon nem indítanak már új évfolyamot.
A közgazdasági kar esetében a tervezet több szakot is érint: a kereskedelem, a turizmus és szolgáltatások gazdaságtana szakon megszüntetik a magyar tannyelvű nappali és levelező tagozatot is, emellett a marketing, valamint a pénzügy és bank szakokon is felfüggesztik a levelező tagozatot, de ősztől már a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozaton működő vállalatgazdaságot sem indítják el.
Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese a Krónikának elmondta: az egyetemen csak azok a szakok fognak megszűnni, amelyek felfüggesztését a felsőoktatási intézmény igényelte, ezeknek a listáját tartalmazza a tervezet. Mint kifejtette: nem volt értelme olyan szakokat továbbvinni, amelyek nem felelnek meg a tudományos igényeknek, nem életképesek, illetve alacsony velük szemben a piaci kereslet. „Mi kértük, hogy szüntessék meg ezeket a szakokat, nem arról van szó, hogy felülről diktáltak az egyetemnek” – szögezte le a rektorhelyettes.
Soós Anna hangsúlyozta: a megszűnő tagozatok helyett a BBTE ősztől új magyar tannyelvű szakokat indít, így a diákok várhatóan ugyanannyi helyre jelentkezhetnek, amennyire eddig. „Az igazi gondot az jelenti, hogy az újonnan jóváhagyott szakok még nem jelentek meg a Hivatalos Közlönyben” – tette hozzá Soós Anna.
Ősztől alapképzésen három, magiszteri szinten pedig két új magyar szakot indít a BBTE. A Közgazdasági Karon gazdasági informatika, a Bölcsészettudományi Karon kultúratudomány/művelődésszervező szak indul, Sepsiszentgyörgyön pedig környezettudomány-képzésre jelentkezhetnek a diákok. A magiszteri képzésen a Matematika és Informatika Karon indul adatelemzés- és modellezés szak, pszichológia karon pedig a hatékony tanulási stratégiák szakra lehet jelentkezni.
A BBTE-n emellett megszűnik két német tannyelvű szak a Közgazdaság, kettő a Történelem és Filozófia, egy pedig a Kémia és Vegyészmérnöki Karon, ez utóbbin pedig egy angol szakot is felfüggesztenek, a Fizika Karon pedig egy román szakkal indul kevesebb. Kolozsváron ugyanakkor az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen négy levelező és egy nappali tagozatos szakot függesztenek fel.
Az oktatási tárca intézkedése más erdélyi városokban is több felsőoktatási intézményt érint: a tervek szerint szakokat szüntetnek meg az aradi Aurel Vlaicu és a Vasile Goldiş Nyugati Egyetemen, a brassói Transilvania Egyetemen és a George Bariţiu Egyetemen, illetve a nagyszebeni Lucian Blaga és a Román-Német Egyetemen.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Petru Maior Tudományegyetemen is kevesebb szak indul, Temesváron pedig a Műszaki Egyetem, a Bánsági Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, valamint a Nyugati Tudományegyetem érintett.
Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

2014. július 1.

Anyanyelvű oktatásunk sarkalatos kérdései – Interjú Király András államtitkárral
Túl vagyunk egy tanéven, megtörténtek az ünnepélyes kicsengetések, a ballagások minden szinten. Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogy anyanyelvű oktatásunkban előrelépést, stagnálást, netalán leépülést hozott-e a mögöttünk lévő időszak. A mérlegeléshez felkértük Király András oktatási államtitkárt.
Új oktatási törvény, dilemmákkal
– Államtitkár úr, hogy értékeli a mögöttünk lévő tanévet, illetve anyanyelvű oktatásunknak a helyzetét?
– Minden tanévkezdésnek vagy -zárásnak vannak olyan pillanatai, amikor az ember úgy érzi, valami olyan dolog fog történni, ami meghatározó lehet az oktatásban, főként a számunkra nagyon fontos, kisebbségi oktatásban. A Tanügy Minisztériumban eltöltött első éveim az új tanügyi törvény kialakításával teltek el, azzal a reménnyel, hogy lesz egy reform. Közben azonban rájöttünk: Romániában nagyon lassan forognak azok a bizonyos „malomkerekek”, amelyek még lassabban őrölnek. Most viszont, egy aránylag új miniszterrel úgy gondoltuk, hogy valami fel fog gyorsulni. Kettős érzése van az embernek: egyrészt úgy érzi, valami lassan elindult, kialakul. Amit szerettünk volna, az oktatás tartalmának a megváltoztatása, arra sor kerülhet, de sokkal lassabban, mint ahogyan az elvárható lenne.
A 2011-es tanügyi törvénybe szó szerint bevittük, hogy a kisebbségi nyelven történő oktatásban a román nyelv és irodalmat speciális tanterv alapján tanítják. Azóta eltelt néhány év, és most jutottunk oda, hogy az előkészítő, illetve az I. és II. osztályban specifikus tantervek alapján oktatják a román nyelvet és irodalmat. Abban reménykedem, hogy a 2015/2016-os tanévtől az V., illetve a IX. osztály az új tantervek alapján fog tanulni nemcsak román nyelvet, hanem minden tantárgyat. A nagyon rossz vizsgaeredmények miatt eljutottunk oda, hogy ne mindig a diákot vagy a pedagógust okoljuk, hanem nézzük meg, mi a tanterv.
Éppen ezért, a 2015/2016-os tanévtől új tantervek lesznek. Olyanok, amelyeket a 2011-es tanügyi törvény előír, ahol a vizsgáztatás az értelmezésre, az érthetőségre fog épülni. Vagyis az európai trend valósul meg, a vizsgafelmérések nem a kimondott anyagtudásra összpontosítanak, hanem az anyag érthetőségére, alkalmazhatóságára. Ha lassan is, de pozitív változás várható azzal együtt, hogy a pedagógustársadalom is elég merev ilyen tekintetben. Mert akiknek hosszú évtizedes pedagógus tapasztalatai vannak, megszoktak egy bizonyos munkaritmust, de a jól felkészült pedagógusok át tudnak majd állni. Az új tantervek mindenképp az oktatás hatékonyságát fogják serkenteni. Sokat vitatott kérdések a felmérések. A tanügyi törvényben benne van, hogy II., IV., VI., VIII. osztályokban periodikus felmérésekre kerül sor, amelyeket nem osztályoznak.
– Ha nem osztályoznak, miért van rájuk szükség?
– Aki megnézte az idei felmérő teszteket, amelyek nem a tananyagra épültek, láthatta, hogy a gyereknek fel kellett olvasnia egy szöveget, amiből magának kellett kiválasztania a helyes feleletet. Tehát érdekes, teljesen eltérő az eddigi gyakorlattól, de rájövünk belőle, hogy a másodikos gyermek lemaradt-e vagy előbb áll a tanulásban. Ugyanúgy, a IV. vagy a VI. osztályos is, ezért el tudjuk készíteni a tudásukról a szükséges tükörképet, ami alapján a diákot irányítani lehet szakiskola, esetleg valamilyen profilú líceum felé. Az összetett munka megerősíti a pedagógushivatást, csakhogy a juttatások terén nehezen tudunk eljutni a pedagógusmunka méltányos honorálásához.
– Tekintve, hogy nálunk teljesen szétverték a szakoktatást, aktuális lehet a kérdés: vannak-e elképzelések egy megalapozott szakmai tudást biztosító, piacorientált szakoktatás kiépítésére?
– Jogos a kérdés, amihez hozzátenném: a szakoktatás magát verte szét. A módot ugyanis, ahogy 2009-ben folyt a szakoktatás, azt értelmetlen volt megtartani. Mivel gyorsan nem lehetett újat kitalálni, megszüntették, ami nem volt jó megoldás, mert minden diák a líceumba került. Ennek viszont manapság isszuk meg a levét. Most született egy olyan döntés, miszerint a szakoktatás 3 éves, amiben az I. évben az elméleti oktatás 70%-ot tesz ki, II. évben fele-fele, majd az utolsó évben 70% az elméleti, a gyakorlati oktatáshoz viszonyítva. Ezzel elszakadtunk attól az elképzeléstől, miszerint minden iskolában műhelynek kell lennie. Most ott lehet szakiskolát létrehozni, ahol szaklíceum van. Ehhez mérten, a megfelelő profilokban lehet szakiskolai oktatást beindítani. Az iskolának meg kell szerveznie az elméleti oktatást, míg a gyakorlati rész oktatásához partnert kell keresnie. Ez a duális képzés. Előnyben vannak azok a települések, ahol praktizálni lehet. Vagyis működő vállalatokkal rendelkezik, ahol a diákok nem csupán praktizálhatnak, hanem a végzősökkel akár munkaszerződést is kötnek. Ha e lehetőségekkel jól tudunk sáfárkodni, a szakoktatásnak visszaadhatjuk a becsületét, ami oda fog vezetni, hogy a gimnáziumot végzett diákoknak egy része természetes módon szakiskolákban fog továbbtanulni, mert abban lát lehetőséget, de felnőtt szakképzés is folyik.
– Anyanyelven is történik szakoktatás bármilyen szakmában?
– Természetesen, igen.
– Az új oktatási törvény, az érettségi levezetésében hozott-e változást? – Valószínűleg lesz változtatás, jelenleg azonban 2009/2010 óta az érettségit úgy szervezik, hogy a szóbeli vizsgák elveszítették a jelentőségüket, mert csak az írásbeli vizsgáknak az eredménye számít, amitől nehezebb lett a vizsga. A régi rend szerint, a 6-os osztályzat az átmenő jegy. Eddig azért volt könnyebb, mert a szóbelin egyszerűbb volt jobb osztályzatot szerezni. A vizsgák tisztaságának a biztosítása érdekében bevezették a kamerás rendszert…
– Ez nincs zavaró hatással vizsgázókra, nem fokozza a stresszt?
– A kamerák tudatának eleinte bizonyára volt, de hát megszokták, a diák igazából nem is veszi figyelembe a kamerák létét.
– Az oktatási törvény módosulása, tankönyvkiadással is jár. Biztosított-e az anyanyelvű tankönyveknek a kiadása?
– A tanügyi törvénybe bevittük, hogy a kisebbségi oktatás számára az oktatás nyelvén lehet tankönyveket írni. 3 típusú tankönyvet lehet használni: a kisebbségek nyelvén írnak, lefordítják őket románból vagy behoznak az anyaországból. Utóbbiak főleg az anyanyelv tankönyvei vagy szakkönyvek, amelyeket a szakoktatásban használnak. Ezek, főleg kis létszámú nemzetiségeknél igen alacsony példányszámot, akár 70-80 tankönyvet is jelentenek egy oktatási évben egy-egy osztálynak. Mint minden törvény, ez is módszertanok alapján lett életbe léptetve, ezért a módszerét próbálták megváltoztatni. Az indítvány viszont mindig a kisebbségi államtitkárságra jutott, ezért folyamatosan visszautasítottuk a törvény módosítását szolgáló módszertant, ami olajozottá teszi a törvényt, nem változtathat a lényegén.
Ebben az évben eljutottunk oda, hogy a miniszter úr aláírta a módszertant a három típusú tankönyv használatára, csakhogy az általa aláírt jegyzékbe azt is beszúrta, hogy a kisebbségi nyelveken írt tankönyveket le kell fordítani románra. Sajnálatosnak tartom, amiért a kezdeményezők nem csatolták hozzá, hogy a rendelet nem vonatkozik az irodalom, a vallás vagy a zene tankönyvekre. Erre jött a felhördülés, mert példának okáért, az ukrán ábécés könyvet hogyan fordítják le románra, nem beszélve a magyarról, amiben ő, illetve ű betű is van, de a nyelv rendszere is egészen más.
Emiatt patthelyzet alakult ki, áll a tankönyv-nyomtatás, de nem csak azért, hanem a közbeszerzési versenytárgyalás helytelen meghirdetése miatt is. Ezek olyan dolgok, amelyek nem mennek jól a Minisztériumban, ezért a 2013/2014-es tanévben az I. osztálynak nem volt tankönyve. Ilyen még nem volt, mert ugye, új program van, kifutottak az időből. Remélhetőleg július 8-ig megszűnik a licittel kapcsolatos cirkusz, ezért az I., illetve a II. osztály megkaphatja az új tantervek alapján elkészített tankönyveket. Remélem, hogy a továbbiakban sikerül majd megértetni, ha másképp nem, hát politikailag kell ráhatni a kérdésre. Mert a kisebbségi oktatásban részt vevőknek szükségük van az illető kisebbségek nyelvein megírt tankönyvekre. Más kérdés, hogy találunk-e olyan szakértőket, akik e könyveket megírják.
Beiskolázásban tartjuk a szintet
– Megvannak-e a végleges eredményei a magyar nyelvű előkészítő osztályok beiskolázási adatainak? – Természetesen, mert az előkészítő osztályok beiskolázási időszaka lezárult. A magyar beiskolázási arány az általában valamivel magasabb, mint 10 ezer fő. Ez idén is megvan. Erre azért nem lehet pontos adatot mondani, mert a szülők számára adott a lehetőség az I. osztályba való beíratásra is. Lényeg, hogy nem esik a diáklétszámunk. Ez talán annak is köszönhető, hogy az RMDSZ-en kívül már sokan foglalkoznak a beiskolázással, tehát a magyarság jó részét megmozgatja, mert az oktatás az a terület kell hogy legyen, ami mindenki számára fontos, tehát közügynek számít.
– Milyen stádiumban van a MOGYE-ügy?
– Ott a magyar vezetőség lemondott, tehát maguk közül ki kellene jelölniük az új vezetőséget, de hát nem teszik, ezért a MOGYE-ügy patthelyzetben van, de szerintem ez annyira összetett dolog, hogy „megér egy külön misét”.
– El kell ismernünk, hogy az anyanyelvű oktatásunk sok helyen a magyar romák jelenlétén múlik, közülük azonban sokan lemorzsolódnak. Mit lehetne tenni az integrálásukért?
– Ez országos gond, ezért kisebbségi államtitkárként szoros kapcsolatban állok az Országos Roma Ügynökséggel. Az elmúlt héten Magyar Bálinttal találkoztam, aki Soros György megbízásából roma integráció ügyben kereste meg a Tanügy Minisztériumot és az Európai Integrációs Minisztériumot. Vannak roma szervezetek, amelyek kiállnak az integrálódás mellett, mások viszont külön roma iskolákat óhajtanak. Hogy ki, mennyit tesz az integrációért, megérne egy külön vitát, de szerintem elsősorban a romákat befogadó iskoláknak kell lépniük ez ügyben. Külön programokat kell szerveznünk a felzárkóztatásukhoz, ne zárjuk ki őket. A helyi tanácsoknak is bele kellene kapaszkodniuk minden olyan programba, amihez végül is finanszírozásra számíthatnak. Tehát a magyar romákkal kezdenünk kell valamit, mert nagyon sok helyen iskolafenntartókká váltak. A közeljövőben fogok tárgyalni a romaszervezetek vezetőivel, ezért megpróbálok valamilyen felzárkóztatási projekteket elhozni Arad megyébe is, a mi roma közösségeink felé.
Felújított iskolaépületek, kevés gyermek
– Mit lehet elmondani a régiónkbeli iskolaépületek felújításáról? – 2004–2008 között, amikor parlamenti képviselő voltam, került pénz iskolaépület felújításra, ezért aki komolyan akarta, fel is újíthatta azokat. Az is igaz, hogy egy román–magyar kormányközi egyezmény jóvoltából a dévai Téglás Gábor Líceum minden pénzt megkapott az építkezéshez, és Temesváron a Bartók Béla Líceum épületét is újra tudták építeni. Arad megyében szinte minden iskolaépületet fel tudtunk újítani, három kivétellel: az erdőhegyi, a pécskai 2-es iskolának a kisépülete, illetve a kisperegi iskolaépület felújításával vannak gondok.
A pécskaiak pénzt kaptak a kis sportteremre, csakhogy időközben leállt a pénzosztás. Az erdőhegyi és a kisperegi iskolák később kerültek be a támogatottak körébe. Most viszont, a Minisztérium költségvetésében már nincs iskola-felújítási keret, mivel az iskolák a helyi tanácsok, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörébe kerültek. Ami az erdőhegyit illeti, a polgármesteri hivatal nem tud pályázni rá, mert a projektet nem ők indították el, de a polgármester megígérte, hogy a befejezéshez szükséges, mintegy 200 ezer lejt a helyi tanács finanszírozza. A kisperegi iskola felújítási projektjét a Nyugati Fejlesztési Régió dobta vissza, azért mert nem a polgármesteri hivatal szervezte a közbeszerzési eljárást, hanem a tanfelügyelőség. Tehát a mi iskoláink általában rendben vannak, ahova lehetett 2009-ig egy-egy sporttermet is építettünk.
Legnagyobb problémánk a gyermeklétszám. Éppen ezért örvendek, amiért Aradon elindult valami, amit oktatási stratégiának nevezünk. Azt életbe kell léptetnünk, csakhogy országos viszonylatban megváltoztak az opciók. Azáltal, hogy nagyvárosokban nagyon sok líceumunk van, azok elszívják a kerületi iskoláktól a gyerekeket. E tendencia óriási veszélyt rejteget. Ez Aradon is bebizonyosodott, ahol egy népes magyar közösség a mikelakai iskola nélkül maradt. Egyesek a gyereküket beviszik a központba, mások viszont román nyelvű iskolába íratják. Éppen ezért, az egykori kerületekben működött iskolák magyar tagozatai magukat számolhatják fel. Valamikor a `90-es években rossz döntés volt az I–XII. osztályos iskolacsoportoknak a létrehozása. Emiatt Arad kerületeiben csak az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozata tartja magát, ezen kívül a Mosóczy-telepen, illetve Gájban működik még egy-egy vékony elemis tagozatunk. Hasonló helyzetbe ütközünk szinte minden nagyvárosban, ahol a nagy iskolacsoportok miatt megszűnnek a kerületi iskolák. Sok diákunk kimarad az anyanyelvű oktatásból.
– Az Arad megyei oktatási stratégia kivitelezhető-e vagy újra kell gondolni?
– A stratégia nem rossz, csakhogy gond a közösség és a szülők hozzáállása. Ha komolyan beszélünk a stratégiáról, meg kell néznünk Arad megye specifikumát, ami alapján iskolát kellene létrehozni Fazekasvarsándon, mert Borosjenő vagy Pankota jobb megoldás lehetne, de nincs tradíció, ezért ott már elemi iskolát sem lehet fenntartani. Ezeket az iskolákat nem az állam zárta be, hanem magunk számoltuk fel őket azzal, hogy valami oknál fogva a gyermekeinket a többségi oktatásba írattuk, vagy a pedagógus megunta az ingázást, ezért magára hagyta az iskolát, diákjai pedig lemorzsolódtak. Hasonló a helyzet a Körösközben, ahol négy iskolát működtetünk a magunk közösségeire épülve.
Azzal a veszéllyel tesszük, hogy összevont osztályok alakulnak, vagy ki tudjuk járni a létszám alatti működtetést. Ehelyett talán jobb lenne Erdőhegyen kialakítani egy erős gimnazista iskolát, miközben a környező településeknek elemi iskolái maradnának. E felfogást meg kellene értetni, el kellene fogadtatni a szülőkkel, mert akkor arról is beszélhetnénk, hogy Erdőhegyen kialakítjuk a magyar nyelvű szakoktatást. Amikor képviselő voltam, sikerült kijárni, hogy Kisjenőn beinduljon a magyar nyelvű szakoktatás, csakhogy a szülők vagy nem tudták, vagy nem akarták, de kimúlt az elképzelés. Szerintem a kisrégiókban kiépítendő erős iskolaközpontok jelenthetnék az anyanyelvű oktatásunknak a hosszú távú megmaradását. Aradon és környékén, szívem szerint a kerületi általános iskolákat próbálnám életre kelteni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
nyugatijelen.com; Erdély.ma

2014. szeptember 22.

Így növelik profitjukat az erdélyi egyetemek
Hat erdélyi egyetem indít kollégiumi képzést érettségi diplomával nem rendelkező fiataloknak, a tandíj 1 300 lejnél kezdődik. Az intézmények így próbálják pótolni a kedvezőtlen demográfiai folyamatok és az érettségi szigorítása miatti diáklétszám-csökkenés okozta veszteségeket.
Valószínűleg elsősorban anyagi megfontolásból engedélyezte az oktatási minisztérium, hogy érettségi diplomával nem rendelkező líceumot végzettek is főiskolai tanulmányokat folytathassanak, ugyanis az utóbbi években tetemesen csökkentek a hazai egyetemek tandíjból származó bevételei.
Nagyot csökkent a diáklétszám
Az állami egyetemek hallgatóinak a száma a 2007/2008-as tanévben volt a legnagyobb, 526.844. A gazdasági válság, az érettségi vizsga megszigorítása és a kedvezőtlen demográfiai folyamatok (az iskoláskorú lakosság fogyása) miatt azóta ez a szám folyamatosan csökken: a minisztérium kimutatásai szerint a 2013/14-es tanévben már csak 341.560-en tanultak az állami felsőoktatási intézményekben.
A magánegyetemeken még drasztikusabb a visszaesés, tavaly a hallgatók száma alig haladta meg a 79 ezret, ami csupán egyötöde a 2008-as 410 ezernek. A diákok számának csökkenését főleg a magánegyetemek sínylették meg, mivel fő bevételi forrásukat a tandíj jelenti: az elmúlt öt évben nyereségük meredeken esett, egyesek veszteségessé váltak.
A legnagyobb magánegyetem, a bukaresti székhelyű Spiru Haret a gazdasági válság kitörésének évében még 180 millió lejes profitot könyvelhetett el, ami 2013-ra 2,7 millió lejre olvadt. Az aradi Vasile Goldiş Egyetem nyeresége négy év leforgása alatt 19,5 millió lejről 0,8 millió lejre csökkent. A bevételek visszaesése miatt a magánegyetemek megváltak alkalmazottaik mintegy negyedétől, egyes intézmények esetében azonban a leépítés mértéke meghaladta a 40 százalékot.
"Magyar" egyetemek nem indítanak képzést
Az egyetemek többsége egyelőre nem él a kormány által nyitott, a bevételeik növelését lehetővé tevő kiskapuval. A magyar nyelvű képzést kínáló hazai felsőfokú oktatási intézmények egyike sem indít idén kollégiumot érettségi diplomával nem rendelkező jelentkezők számára.
A lehetőséget kihasználó intézmények között hat erdélyi van: a Nagyváradi Egyetem, a kolozsvári Bogdan Vodă-, az aradi Aurel Vlaicu- és Vasile Goldiş-, a marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir, valamint a nagyszebeni Román – Német Egyetem. Az induló egyetemi kollégiumok a képzések széles skáláját kínálják, reál, humán és művészeti területen egyaránt.
Éjjeliőrt egyelőre egyik egyetemi kollégiumban sem fognak képezni, ám az is vitathatónak tűnik, szükség van-e felsőfokú képzésre a kereskedelmi-, biztosítási- vagy ingatlanügynöki szakmákhoz. Az egyik aradi magánegyetemen ugyanakkor úgy vélik, lehet programozót vagy magándetektívet faragni olyan emberből is, aki számára az érettségi vizsga túl nehéz próbatételnek bizonyult.
Az éves tandíj is tág határok, 1 300 és 3 600 lej között mozog. Legolcsóbban a szebeni magánegyetemen, valamint az aradi Aurel Vlaicu humán szakjain lehet tanulni, míg legtöbbet azoknak kell fizetniük, akik a bukaresti Hyperion Egyetemen kívánják képezni magukat, fogászati asszisztens, vágó/operatőr vagy fotóművészet szakon. A képzések időtartama 1 és 3 év között változik. Az egyetemi kollégiumok többségére szeptember 30-ig lehet beiratkozni.
Pengő Zoltán, maszol.ro

2014. október 21.

Aradi kisiskolások eredményes szereplése Lakiteleken
Október 15–16-án rendezték meg Lakiteleken a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolások Egyesülete szervezésében, az immár hagyományosnak számító, Tollas Tibor helyesírási egyéni- és csapatversenyt, 3-4. osztályos tanulók részére.
Megyénket 5 iskolából (Arad – Mósóczy-telepi Aron Cotruş Gimnázium, Aurel Vlaicu Gimnázium, Neuman Fivérek Általános Iskola, Csiky Gergely Főgimnázium, valamint a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola) 16 kisdiák képviselőte.
Az aradi résztvevők első napja korán indult, mert az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark meglátogatását nem hagyhattuk ki. A kissé borongós időben a kisiskolások és kísérőik megcsodálhatták a Feszty Árpád körképét, pár perc erejéig maguk is részesei lehettek a honfoglalásnak. Talán még nagyobb élmény volt a gyermekek számára, hogy belepillanthattak mindabba, ahogyan és ahol nagyszüleik és dédszüleik élhettek. Birtokukba vehették a régi községházát, postahivatalt, fodrászatot, iskolát, de még a szélmalom minden egyes részének működését is megtanulhatták.
Lakiteleken egy rendhagyó foglalkozáson vettek részt Helyesírás érdekesen címmel, majd a finom vacsora után csapatos nyelvi játékok, versenyek által készültek a másnapi megmérettetésre.
A másnapi helyesírási versenyt 3 ország közel 70 kisiskolása várta türelmetlenül, ami tollbamondásból és nyelvhelyességi gyakorlatokat magába foglaló feladatlapból állt.
Az eredményhirdetést feszült izgalom előzte meg, de a kemény munka meghozta gyümölcsét.
A győztesek értékes könyvjutalomban részesültek. 
Leib Gáspár György tanító tudósítása 
Nyugati Jelen (Arad)

2015. február 13.

Aradon elkezdődött a románul oktató magyarországi pedagógusok továbbképzése
Aradi oktatási intézményekben vett részt bemutató órákon pénteken a Magyarországon román nyelven oktató pedagógusok egy csoportja – tájékoztatott róla az Agerpres hírügynökség.
A továbbképzést immár harmadszor szervezi meg az aradi Aurel Vlaicu Tudományegyetem, és a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata. A képzés gyakorlati részét tartották aradi óvodában és iskolában. A 40 órás elméleti felkészítőre az aradi egyetem tanárai utaznak Gyulára. A továbbképzésben részt vevő 15 oktató február végén vizsgázik a leadott tananyagból.
Juhász Tibor, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a továbbképzés Románia és Magyarország kormányának a 2004-ben kötött megállapodása alapján zajlik. Az aradi egyetem két korábbi képzésén mintegy száz, román nyelven oktató magyarországi pedagógus szerzett képesítést. Juhász Tibor azt is hozzátette, a román önkormányzatnak kiváló kapcsolata alakult ki az aradi oktatási intézménnyel, mely ösztöndíjakat is biztosít a magyarországi román fiatalok számára Kolozsvár/Arad, (MTI)

2015. március 30.

Sokszínűségünk gazdagsága
A Sokszínűségünk gazdagsága Interkulturális Fesztiválra pénteken került sor az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, melyen részt vett a Hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola küldöttsége is. A diákok és a kísérőpedagógusok mellett ellátogatott Aradra Seres Imre, a hódmezővásárhelyi iskola igazgatóhelyettese, valamint Cseri Tamás települési képviselő. Ők még a megnyitó előtt kihangsúlyozták, hogy szeretnének köszönetet mondani a két város vezetőségének a kapcsolat kiépítéséért. A két alpolgármester bőven kivette a részét az együttműködés érdekében.
A két iskola között partnerkapcsolat létesült egy korábbi pályázat alkalmával, melynek értelmében tavaly hódmezővásárhelyiek szerveztek kulturális programot, most az itteniek. A pályázat egy HURO-projekt része volt, és huzamosabb időre szól, amit betartani nem csupán kötelesség. A partnerviszony már hároméves, a támogatás már tavaly lejárt, de most már ez önellátó és önszervezéssel jön létre, mondta el Szabó László, az iskola magyartanára, aki egyben tagozatfelelős is. A két iskola örül annak, hogy betekintést nyerhetnek a másik szokásaiba, praktikáiba, és hogy tanulhatnak egymástól.
12 órakor kezdődött a megnyitó, melyen többek között a megyei főtanfelügyelő, Claudius Mladin is részt vett és felszólalt. Rajta kívül beszédet tartott az aradi iskola igazgatónője, Petruşca Tămăşan, és a hódmezővásárhelyi vendégek is. A beszédeket Viszhányó Aranka fordította. Ezután következtek a „művészi pillanatok”. Ebben a két iskola diákjai felváltva énekeltek, táncoltak, zenéltek, néptáncot adtak elő és egyéb hasonló módon szórakoztatták egymást és a közönséget. Ennek végeztével két csoport vonult ki Tóth Sándor kopjafájához, ahol mindkét iskola képviselői elhelyeztek egy-egy koszorút.
Ezután ebéd következett, majd két program zajlott egyszerre: a diákoknak alkotóműhely, a pedagógusoknak szimpózium, amelyen részt vett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes is. A szimpóziumot három részlegre osztották: Készség a tanulásra, az egész életen át való tanulás elve; Az extrakurrikuláris tevékenységek formatív értékeés Az önmenedzsment és osztálymenedzsment mint szervezet elemei. 8 ország (Magyarország, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Moldávia, Németország, Jordánia és Olaszország) és 10 romániai megye (plusz Arad megye) 77 pedagógusának tapasztalatait egyesítették.
Mindenki nem tudott eljönni, aki tanulmányt írt, de ők küldtek egy példányt az iskolának, amelyik digitális formátumban egy helyre gyűjtötte ezeket, és több mint 350 oldalnyi anyag gyűlt össze. Az együttműködést még sokáig szeretnék folytatni mindkét részről nemcsak a szimpózium miatt: a gyerekek élvezik a felkészülést, és a szórakozás mellett hasznos is, hiszen sokat tanulhatnak egymástól.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. április 17.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
A magyar felvilágosodás és szentimentalizmus kezdetei
A Tóth Árpád Irodalmi Kör április 21-én, kedden délután 5 órakor tartja soros munkaülését a megyei könyvtár Concordia termében. Regéczy Szabina Perle műfordító ismerteti A magyar felvilágosodás és szentimentalizmus kezdetei című tanulmányát Kármán József halálának 220. évfordulója alkalmából. Felolvasással közreműködnek az irodalmi kör szavalói, az Aurel Vlaicu Általános Iskola (vezető tanár Szabó László), a Csiky Gergely Főgimnázium (vezető tanár Tóthpál Renáta) diákjai. Az est agapéval és Mester József Tamás pécskai költő meglepetésével zárul.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők! 
Nyugati Jelen (Arad)

2015. június 18.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2014–2015-ös évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 16-án, kedden délután tartotta évadzáró ülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A kör jeles szavalói a 86 éves Kányádi Sándort köszöntötték, majd dr. Brauch Magda ismertette A mai magyar nyelvállapotcímű tanulmányát. A rendezvény Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő és Kleitz Zoltán amatőr költő felolvasásával, Brittich Erzsébet, Katona István, Ódry Mária és Kolumbán Zsolt képkiállításával zárult. Ezzel véget is ért a 2014–2015-ös évad.
Milyen is volt az elmúlt időszak? Egy kis röpke visszapillantó!
Szeptembertől az irodalom szerelmesei 11 foglalkozáson vettek részt. Megemlékeztek: Karácsony Benőről, Nagy Istvánról, Tompa Lászlóról, Vörösmarty Mihályról, Kármán Józsefről és József Attiláról. A megemlékezéseken közreműködtek az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium (vezető tanár: Nyári Melinda és Tóthpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegy-Kisjenői Általános Iskola (vezető tanár: Pusztai Matild) diákjai.
Az esteket Katona Béla, Hevesi József, Kiss Anna, Czermák Ferenc, Lovász Miklós, Kolumbán Zsolt és Gál Zoltán körtagok illusztrálták szavalattal, felolvasással. Előadónk legtöbbször dr. Brauch Magda ny. tanár, irodalomkritikus volt, de külön élményt nyújtott a körtagoknak Matekovits Mária és Mihály tanárházaspárNyelvújítás vagy rombolás című előadása.
Az irodalmi kör alkotóműhelye az idei évadban is bizonyított. Szarvashegyi Rozália, Lovász Miklós, dr. Brauch Magda, Brittich Erzsébet, Simonfi Imre, Hevesi József, Jámbor Ilona, Kleitz Zoltán, Katona Béla, Regéczy Éva, Regéczy Szabina Perle, Gál Zoltán, Jankó András, Nagy Gizella, Ódry Mária fiókjából vers, próza, publicisztika, műfordítás került elő.
Sok volt-e vagy kevés? Döntsék el az irodalom barátai!
A szeptemberi viszontlátásra!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalom Kör elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

2015. augusztus 4.

IX. Kisjenői Városnapok
Sok népzene és -tánc, vidámság
Szombaton és vasárnap a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és Kisjenő Város Tanácsa megszervezte a hagyományos, ezúttal a IX. Városnapokat. A program szombaton 11 órától a városháza dísztermében Gheorghe Burdan polgármester köszöntőjével, illetve azzal a kérésével indult, hogy a résztvevők egyperces felállással emlékezzenek meg a város jótevőjéről, a Maschio Gaspardo Mezőgazdasági Gépgyárnak a közelmúltban elhunyt tulajdonosáról, Egidio Maschióról. Ezt követően bemutatta az ülés prezídiumában helyet foglaló Florentina Horgea alprefektust, prof. dr. Aurel Ardeleant, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem elnökét, Paolo Maurizio Rocchit, a Maschio Gaspardo kereskedelmi igazgatóját, Dorel Căprar parlamenti képviselőt, az SZDP aradi elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Ioan Tripa kisjenői alpolgármestert, Király András oktatási államtitkárt, Florina Matiuţ jogtanácsost, Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert és prof. dr. Eugen Gagea városi tanácsost.
A kisjenői politika a nyerő
A polgármester ünnepi beszédében előrebocsátotta: attól függetlenül, hogy milyen párthoz tartozik, a kisjenői politikát érvényesíti, ami azt jelenti, mindent a város polgárai életminőségének a javításáért tesz. Az elmúlt héten adták használatba a Kisjenő–Nadab közötti Mária királynő kerékpárutat; kézzelfogható ígéretet kapott az illetékesektől, hogy az év másodig felében elkezdődik a város körgyűrűjének a megépítéséhez szükséges tanulmányterv elkészítése; ugyanakkor hozzáfogtak a város Erdőhegy negyedében a szennyvízlefolyó rendszer megépítéséhez; az ivóvíz nyomásának a stabilizálása érdekében önerőből két, egyenként 100 méter mély, 330 milliméter átmérőjű kutat fúrattak; az ANL-lakások számára 600 ezer lej befektetéssel megépítették a hőközpontot; ugyancsak komoly összegeket fordítottak a város egészségügyi központja udvarának, Erdőhegy utcáinak a rendbetételére; a város négy bejáratát térfigyelő kamerákkal látták el; az oktatási intézmények épületeit korszerűsítették. A Kisjenőn végrehajtott korszerűsítési munkálatok, fejlesztések kivitelezéséért köszönet jár az itt megtelepedett vállalatoknak, amelyek nagyban hozzájárulnak a város bevételeinek a növeléséhez. Zárszavában a Kisjenői Városnapok alkalmából minden vendégnek, résztvevőnek és helybeli polgárnak jó egészséget, kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánt. Végszóként még bejelentette: egy törökországi befektető Kisjenő határában mélyfuratokat kíván végeztetni hévízfürdő, illetve üdülőközpont kiépítése céljából.
A hangulat feldobására Ioan Selesi humorista frakkban, cilinderben mondott tréfás történeteket. A polgármester által felkínált hozzászólási lehetőséggel, a prezídiumban ülők Ioan Tripa alpolgármester és Florentina Matiuţ jogtanácsos kivételével, mindnyájan éltek, örömüknek adva hangot, amiért részt vehetnek a rendezvénysorozaton. Király András államtitkár magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket, a két magyarországi polgármester mondanivalóját tolmács fordította románra, míg prof. dr. Aurel Ardelean köszöntője végén, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem részéről Kiválósági Díjat és emlékplakettet nyújtott át Gheorghe Burdan polgármesternek, a városfejlesztés terén elért eredményeinek az elismeréseként. A közönség soraiból a Kisjenői Nyugdíjasklub elnöknője, Georgeta Csáky mondott köszönetet Gheorghe Burdan polgármesternek, amiért a szívén viseli a város nyugdíjasainak a sorsát. Az ünnepi ülést követően mindnyájan a főutcára vonultak, ahol villogó lámpájú rendőrautó felvezetésével, a Sunetul Aradului fúvószenekarral az élen, népviseletbe öltözött fiatalok, mesefigurák, gólyalábakon járó szellemek vonultak a lovas szekerek és a lovasok előtt. A városháza elé érve, a fúvószenekar tust játszott az elöljárók tiszteletére, majd tovább vonultak Erdőhegy irányába. Az ünnepélyes megnyitó vendégeinek tiszteletére Gheorghe Burdan polgármester ebédet adott a Mihai Veliciu Elméleti Líceum étkezdéjében.
Szórakoztató programok
13 órától a Sunetul Aradului fúvószenekar térzenét adott a központi parkban. A városi stadionban 16.30 órától a szatmári, valamint a vajdasági fúvószenekarok térzenéjére került sor, majd az aradi veteránok néptánccsoportja járt alföldi román táncokat. A kétegyházi Kaláris néptánccsoport 3 párja kétegyházi, nyírségi, nadabi román, illetve rábaközi táncokat adott elő a gyülekező magyar közönség tapsa közepette. Valamivel 18 óra után a csanádpalotai néptánccsoport szatmári verbunkos, kalotaszegi, illetve győrteleki táncokat mutatott be, mutatósan kidolgozott koreográfiára. Utánuk Aron Nicula román népdalai, a Junii Şimandului román néptáncai, Vasile Iova és Ghiţa Baciu román népdalai, illetve a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport fellépése következett. Ezt követően Gina Rus és Adelina Talpoş román népdalai, a Zestrea Buduresei néptánccsoport fellépése, Ştefan Muntenaş román népdalai, Ioan Selesi vidám műsora, Simona Boncuţ és Nicu Vesa népdalai következtek. 22.30 órától a Mini Step, a Step Experience, a Happy Dance Crew és a Chiqui Dance moderntánc-csoportok fellépései színesítették a programot, késő este Alina Eremia koncertje zárta a napot.
Vasárnap 14 órától indult a szórakoztatópark a stadionban; 17 órától a Floarea Crişului néptánccsoport lépett fel, Florin Cociomag és Oana Miron népdalokat énekelt, fellépett a Rapsozii Zărandului népi zenekar, amely Petrică Paşca, Cornelia Căprariu, Tiberiu Crişan és Malvina Nagy énekeseket kísérte. Utána Aurel Vlaicu Turcas népdalai, Simona Costin, Ionuţ Mateş és Cornel de la Chişcău népdalai, a máramarosi Transilvania néptánccsoport fellépése, a General Music zenekar koncertje következett. 23 órától tűzijáték, majd Antonia koncertje zárta a Kisjenői Városnapok idei rendezvénysorozatát.
Mindkét nap, a stadionban felállított hatalmas csúszda, a körhinta, illetve más játszószerek szórakoztatták a gyermekeket, a sörsátrak alatt, a büféknél mindenfajta itallal és étellel szolgálták a vendégeket, akik nem sokat kérették magukat, ettek-ittak, jól mulattak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. szeptember 23.

Arad megyében stabil a magyar diáklétszám
Küzdelem az osztályösszevonások ellen
Faragó Péterrel, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökével a magyar nyelvű iskolák megyei tanévkezdéséről beszélgetünk.
– Elnök úr, mit hozott az új tanév az Arad megyei magyar nyelvű iskolák számára?
– Iskoláink felkészültek a tanévkezdésre. Mindenhol sikerült az infrastruktúrán javítani, valamilyen mértékben újítani rajta, hiszen a magyar érdekeltségű önkormányzatok kiemelt figyelmet fordítanak az óvodákban és iskolákban biztosítandó jó feltételekre. Mindenhol sikerült megoldani a pedagógusok helyzetét, ha az utolsó napokban is, de rendeződtek a kádergondok. Minden osztályban felkészült pedagógusok vagy helyettesítők foglalkoznak az oktatással. Ebből a szempontból nyugodtak lehetünk.
– Ezek szerint a megyebeli anyanyelvű oktatásban minden szempontból zökkenőmentesen indult az új tanév?
–Nem éppen, ugyanis a tanügyminiszter annyira tárgyként kezeli a gyermekeket és az oktatást, hogy utolsó pillanatban derült ki bizonyos magyar osztályok összevonási szándéka. Ez viszont elfogadhatatlan a számunkra, ezért Simonyifalván, Kisiratoson, illetve az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolában is a szülőkkel és az önkormányzatokkal közösen megpróbáljuk elérni, hogy fejetlenül ne vonjon össze a Minisztérium magyar osztályokat. Az ottani szülők, az RMDSZ és az önkormányzatok támogatásával kérvényeket juttatnak el a Minisztériumba. E kérvényekben a helyi önkormányzatok is vállalják az esetleges többletköltségeket az osztályösszevonások elkerülése végett. Az összevonás nem lenne jó sem a szülőknek, sem a gyermekeknek, ezért abban bizakodunk, hogy a következő napokban megszerezzük a Minisztériumból a szükséges engedélyt a különálló magyar nyelvű osztályok létrehozásához, ahol az oktatási törvény megengedi számunkra a létszám alatti osztályok beindítását. A döntés a Minisztériumban van, mi azonban közösségként mindent megteszünk a lehető legjobb körülmények biztosításáért.
– Elemi vagy gimnazista osztályok érintettek?
– Ilyen is, olyan is. Példának okáért, az Aurel Vlaicu Általános Iskolában meglenne az anyagi fedezet az összevonás elkerülésére, mégis össze akarják vonni őket. Simonyifalván is felső tagozatos osztályok összevonását tervezik, noha községi szinten megvan az anyagi fedezet a különálló osztályok működtetéséhez. Kisiratoson is megvan a szükséges létszám, mégis össze akarják vonni a felkészítő osztályt az elsővel. Olyan feltételek között kívánják végrehajtani, amikor az érintett önkormányzatok is kinyilvánítják, hogy szükség esetén támogatják az érintett iskolákat az összevonás mellőzésében. Az RMDSZ nem tudja elfogadni az összevonást, a fejetlen bürokráciának az oktatási munka megkeserítésére irányuló kísérletét.
– Végül is, Fazekasvarsándról hány gimnazista gyermeket írattak be a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolába?
– Idén indítottuk el a fazekasvarsándi anyanyelvű elemit elvégző magyar diákok számára a Zimándújfalun folytatandó anyanyelvű oktatás lehetőségét azáltal, hogy Zimándújfalu község önkormányzata, az alpolgármester, Kocsis József közbenjárására biztosítsa a két település közötti napi ingázás lehetőségét. Tudtommal, egyelőre két fazekasvarsándi szülő vállalta, hogy naponta ingáztatja a gyermekét a zimándújfalui iskolába. Mivel a jelzett gyermekek jó körülmények között tanulhatnak tovább az anyanyelvükön, bízom benne, hogy a létszámuk idővel növekedni fog. Annál is inkább, mert az ingázás egy lejükbe sem kerül a szülőknek, akik biztonságban, jó pedagógusok felügyelete alatt tudhatják a gyermekeiket. Reggel értük megy az iskolabusz, délben viszont azokkal a gyermekekkel, akiknek hamarább ér véget az oktatás, pedagógus foglalkozik az autóbusz indulásáig szükséges 1-2 órában. Tehát nem hagyják magukban bolyongani a faluban vagy az iskolában, hanem osztályteremben, kellemes feltételek között, pedagógus vezetésével, házi feladatok elkészítésével, egyéb hasznos tevékenységgel töltik el az időt.
– A tavalyi létszámhoz viszonyítva idén hogy alakult a megyebeli anyanyelven tanuló diákoknak a száma?
– Nem lettek kevesebben, talán egy kevéssel többen is iratkoztak be az új tanévtől. Tehát a diáklétszám megvan, de a következő hét alatt azért kell kőkemény küzdelmet folytatnunk a bürokrácia ellen, hogy a helyi önkormányzatokkal és a szülőkkel egyetértésben meggátolhassuk a fölösleges osztályösszevonásokat. Azt az álláspontot képviseljük, ami a gyermekeknek, a szülőknek is a legjobb, ráadásul az önkormányzatok is támogatják.
– Sok sikert kívánunk hozzá!
– Köszönjük szépen.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. szeptember 30.

Egyéves haladék a doktori nélkül oktató egyetemi tanároknak
Egy évvel, 2016. szeptember végére halasztja az oktatási minisztérium a doktori címmel nem rendelkező egyetemi tanárok elbocsátását – jelentette be hétfőn Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter Aradon, az Aurel Vlaicu Egyetem tanévnyitóján.
A tárcavezető néhány órával korábban Temesváron, szintén egy tanévnyitón még úgy nyilatkozott: a leépítést még ez év szeptemberében végre kell hajtani, Aradon azonban már arról beszélt, hogy a kormányon belül folytatott egyeztetések nyomán a halasztás mellett döntöttek. Az elbocsátás több mint háromezer egyetemi tanárt érint.
Újabb esélyt adnak a tanároknak
Cîmpeanu emlékeztetett: év elején még arról volt szó, hogy már februárban menesztik a doktori címmel nem rendelkező pedagógusokat, de végül úgy döntöttek, hogy tisztességtelen lenne, ha a 2014/2015-ös tanévet megkezdő tanárok nem fejezhetnék be éves munkájukat. „A kormány egyúttal esélyt adott az érintetteknek arra, hogy megszerezzék a doktori fokozatot, amelyet ezer egyetemi tanár meg is tett” – magyarázta az oktatási miniszter.
Hozzátette: a rendszer számára sokkoló lett volna, ha hirtelen háromezer, többségében 35 évesnél fiatalabb pedagógus hagyja ott a felsőoktatási intézményeket, főként, hogy az elmúlt években a fiatal tanárok aránya 30 százalékról 17 százalékra csökkent. „A kormánytagokkal abban állapodtunk meg, hogy egy évvel halasztjuk az elbocsátások ügyét, és már a kabinet szerdai ülésén elfogadjuk az erre vonatkozó rendeletet” – nyilatkozta Cîmpeanu.
A tanügyminiszter hétfő délben Temesváron még arról beszélt, hogy ez év szeptember 30-áig háromezer, doktori címmel nem rendelkező tanárt kénytelenek elbocsátani az egyetemek. Cîmpeanu kifejtette: országos szinten 2010 elején a felsőoktatási intézményekben dolgozó pedagógusok 66 százaléka rendelkezett doktori titulussal, 2015 elejére pedig arányuk 80 százalékra emelkedett, vagyis a címet körülbelül 4500-an nem szerezték meg, közülük ugyanakkor mintegy ezren szeptemberig eleget tettek az előírásoknak.
„Szerdán – miután a több mint háromezer érintett távozik a rendszerből – Románia már azzal fog büszkélkedni, hogy egyetemi tanárai egytől egyig kiérdemelték a doktori címet” – fogalmazott Temesváron Sorin Cîmpeanu. A miniszter egyúttal aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy a megüresedett állásokat sikerül-e betölteni, mivel „az tanügyi rendszerben meglehetősen alacsonyak a fizetések”.
„Nem az utolsó pillanatban kell döntést hozni”
„Nem az utolsó pillanatban, a tanévkezdés előtt alig egy nappal kellene ilyen döntést hozni” – véli János Szabolcs. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora lapunknak elmondta: szerdán tartják a felsőoktatási intézmény szenátusi ülését, és arra is készen állnak, hogy az eddigiek értelmében felbontsák a doktori címmel nem rendelkezők szerződését, amennyiben Cîmpeanu ígérete mégsem valósul meg. Rámutatott: arra várnak, hogy az egyéves halasztásról szóló rendelet hivatalosan is hatályba lépjen.
János Szabolcs kifejtette: nem okozott volna tanárhiányt az egyetemen, ha már most el kellett volna bocsátaniuk az érintetteket, mert óraadó tanárként foglalkoztatták volna tovább azokat, akiket nem tudnak hiányolni. „Olyanok is vannak, akiket menetközben ért a törvénymódosítás, vagyis amikor tanársegédként bekerültek a rendszerbe, még nem volt szükségük doktori fokozatra. Ők négy év alatt nem végezhették el a hatéves képzést. De olyanok is vannak, akik halogatták a fokozat megszerzését, ők most kapnak még egy év haladékot, hogy rendezzék a soraikat” – fogalmazott a PKE rektora.
Kőrössy Andrea, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2015. október 1.

Pedagógusnap, könyvbemutatóval
Biztos pilléreken tudni életünk hídját
Kedden az Aradi Magyar Napok programjának a részeként, 17 órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében szervezték meg a Magyar Pedagógusok Napját, amelyen részt vettek a megye legtöbb magyar tannyelvű iskoláiban dolgozó tanárok, tanítók, de óvónők is. Az egybegyűlteket Váci Mihály idézetből kiindulva köszöntötte Kiss Anna, az RMPSZ Arad megyei titkára, név szerint megemlítve Bognár Levente aradi alpolgármestert, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelőt, valamint Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnököt.
Köszöntők, előadások
Köszöntőjét követően Bognár Levente: anyanyelvű oktatásunk piramisának a csúcsa Aradon van ugyan, de a jó működéshez a piramis alapjaitól kezdve, mindenkinek hozzá kell járulnia. A pedagógusok munkája a magyar gyermekekbe táplálni az anyanyelvű kultúrával együtt, az identitás tudatot is. E munkáért mindnyájuknak köszönetet mondott, beszédét abban a reményben zárta, hogy a rendszer csiszolásával, talán majd oda is eljutunk, hogy ne csak évente egyszer, szóban ismerjék el a pedagógusok áldozatos, jövőépítő munkáját.
Pellegríni Miklós helyettes főtanfelügyelő üdvözlőjét követően arról a bensőséges, családias viszonyról beszélt, ami a megyebeli magyar pedagógusok között alakult ki. Amint kifejtette, a pedagógusok bármiről is beszélhetnek, de legfontosabb, amikor az osztályában mindnyájan szembesülnek a rájuk bízott diákokkal. Akkor derül ki, mennyit ér az eddigi munkája, a továbbképzésen szerzett újabb tapasztalatok, oktatási módszerek. Éppen ezért, elemi fontosságúnak tartja a pedagógusok továbbképzését, a maguk által választott módon vagy irányba. Erre kiválóan alkalmas a Bolyai Nyári Akadémia és az intézményei. Az is nagyon fontos, hogy e továbbképzésen szerzett tapasztalatokat, új oktatási módszereket meg kell osztani a kollégákkal, a barátokkal, hogy minél több emberre sugározzon ki a jobbító hatásuk. Mert azok előbb vagy utóbb eljutnak a diákokhoz is.
Az RMPSZ Arad megyei alelnöke, Rogoz Marianna a továbbképzésen vagy nyári programokban részt vett pedagógusokat felkérte tapasztalataik, élményeik megosztására. Felszólaltak: Farkas Éva óvónő – akinek az előadása végén a Kincskereső óvoda két kicsinye kellemes háttérzenére, bájos jeleneteket adott elő a szeretet jegyében, Péter Dalma tanítónő Simonyifalváról, Szabó László tanár, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Molnár Andrea tanár a nagyzerindi Tabajdi Károly, illetve az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola képviseletében, Valter Zsuzsa tanítónő a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolából, Pál Mária tanár, a Csiky Gergely Főgimnáziumból, Péter András tanár a Nagyiratosi Általános Iskolából. Módi Kinga – vallástanár az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskolában – egy igen dinamikus, interaktív játékba vonta be a pedagógusokat. Előadásaikban mindnyájan a továbbképzések hasznosságára, az azokon való részvétel fontosságára hívták fel a figyelmet. Matekovit Mihály RMPSZ megyei elnök köszönetet mondott az előadásokért, majd kifejtette: úgy érzi, a pedagógusszövetség vezetéséhez fiatalabb, dinamikusabb emberre van szükség, ezért a hamarosan esedékes RMPSZ tisztújító közgyűlésen nem kíván indulni. Hozzászólása végén felkérte Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, a pedagógus-fórum lezárására. Az elnök üdvözlő szavait követően köszönetet mondott az RMPSZ vezetőségének a Pedagógus Nap megszervezéséért, ugyanakkor a pedagógusoknak is megköszönte az egész éves odaadó munkát, amit a jövő magyar generációjának a neveléséért fejtenek ki. További kitartást, jó egészséget kívánt áldásos munkájukhoz. Zárszavában még felhívta a figyelmet az október elsején megnyíló Ereklye-múzeumra, ahova nemcsak a pedagógusokat, hanem a diákokat is várják. Ugyanakkor meghívott mindenkit az október 6-i megemlékezésekre is.
Matekovitsné Korodi Mária: Hídverés
Amikor a könyvbemutató előtt megnyíltak a díszterem kinyitható térelválasztó falai, a bent lévők meglepődtek, mekkora tömeg gyűlt össze a terem másik részében. Az alaposan megszaporodott közönséget előbb Fall Ilona színművész lepte meg az Elindultam szép hazámból kezdető énekkel, majd Matekovits Mihály köszöntötte az egybegyűlteket. A pedagógusnap második részében könyvbemutatóra kerül sor – Matekovitsné Korodi Mária Hídverés című könyvét mutatták be. A könyv ismertetésére felkért Ujj János történész, újságíró előrebocsátotta: miután a Hídverést átlapozta, egy nagyon szépen elrendezett, ízlésesen összeállított, remekül megírt művet ismert meg. A tartalom egy nagyon logikusan felépített önértékelés, egy lírai hangvételű életrajz, ami végigkísér egy 6 évtizedes életpályát. Annak a szerző remek szimbólumot, a hidat választotta, ami összeköt folyópartokat, szakadékok partjait, de összeköthet élethelyzeteket is, amelyeken át lehet sétálni, de le is lehet esni róluk. Az övé azonban egy sok pilléren álló híd, aminek a biztonságát a család, az otthona, az iskola, az egyház, a szülőfalu, a sport, a kultúra, a pedagógustársadalom, a civilszféra, a baráti kör, illetve a székelység képezi. E biztos alapokon, csakis sikeres lehet azon a bizonyos hídon való átkelés, járás. Mivel az olvasóknak meg akarta hagyni a felfedezés örömét, csupán kettőt választott ki e pillérek közül. Máriáról tudni kell, hogy az édesapja 20, az édesanyja 10 gyermekes családban született. Az első unokatestvérek száma 46, míg a negyedik unokatestvéreivel együtt 200-an vannak rokonok. E tudat hatalmas biztonságot kölcsönöz. Ami a székelységhez való kötödését illeti: „Ha székely vagy, megtudod milyenek Tamási Áron Ábeljének és Nyírő József, Úz Bencéjének az utódai. Hát egyik, Mária itt van, gratulálok neki a remek könyvéhez” – fejezte be értékelőjét Ujj János.
A továbbiakban az ünnepelttel kiegészülve, az arad-belvárosi katolikus templomkórus egy része énekelt, majd Miskovits Tibor hegedűművész és Miltaller Lajos gitáron adták elő az Ave Mariát. Utána a könyv szerzője tett vallomást, kifejtve: ha a haris a természet nagykövete, akkor e könyv a maga életének, szerény környezetének a nagykövete. Noha három könyvet, számos szakmai tanulmányt írt, nem tartja magát írónak, inkább hangosan gondolkodó, most már nyugdíjas pedagógusnak, akinek a könyv, a szabad mozgás, a szolgálat és a történelem, az egészséges önbecsülés kultúrájának a része. Munkájában a múltjába nyúlik vissza, ahol 11 szállal kereste önmagát. Az a 11 fejezet, ami az egyén és a közösség természetrajzát térben és időben bemutatja, az a hídnak a 11 pillére: óvoda, iskola, család, szülőfalu, az egyház, a sport, a kultúra, a pedagógustársadalom, a civiltársadalom, a baráti kör és a székelység.
A hídépítés nem könnyű dolog, a pilléreket összehozni, igazából embereket jelent, ami élethelyzeteket, személyeket köt össze. Bár mind a 11 fejezet egy-egy gyermeke, mégis vannak, amelyek közelebb állnak hozzá, mivel a szimbolikus hídon naponta masírozik. Ilyen a család, a baráti kör és az iskola. Ez a három pillér olyan belső udvart jelent, ami meghatározza a székely–magyar korképét, képletét, pedagógus hitvallását. A könyvet kezdhette volna az utolsó előtti bekezdéssel: „Az idő, amelyben mi élünk, egyirányú utca, amelyen visszafele soha, csak előre lehet menni”. Ebben a visszafordíthatatlan időben az egyén és a közösség annyit ér, amennyit fel tud magából mutatni. Akarjuk, nem akarjuk, el kell ismerni, fel kell ismerni, hogy bármit teszünk, valaminek, valakinek a meghosszabbított keze van benne. Ez lehet akár a Jóisten is. Matekovitsné Korodi Mária könyvbemutatójának záró részében ismertette a hídja pilléreit jelképező személyiségeket.
A továbbiakban a Khell Jolán által betanított elemisek énekeltek, a minorita kórus Csermák Regina vezetésével énekelt, majd ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános vezetésével együtt imádkoztak. A bensőséges, családias hangulatú könyvbemutatón a szerző dedikálta művét az őt körülvevő barátoknak, rokonoknak, akiket szeretetvendégségen láttak vendégül.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 22.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
A magyar nyelvújítás mozgalmáról
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör október 20-án, kedden délután tartotta munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény első részében a nyelvújítás mozgalmáról két lelkes, jól felkészült magyartanár értekezett. Szabó László, az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola pedagógusa pár szót ejtett a humanizmusról, majd a felvilágosodás íróinak nyelvújító törekvéseit ecsetelte. Felvázolta Bessenyei György munkásságát, Kazinczy Ferenc nyelvújító tevékenységét. Megtudhattuk, hogy az író 1811-ben Poétai episztola Vitkovics Mihály barátomhoz c. költői levelében hadat üzen a maradiak táborának. Tövisek és virágok c. epigramma-gyűjteményének megjelenésétől számítjuk a mozgalom kezdetét. A cím szimbolikus: a virág az újítóké (a neológusoké), a tövis a maradiaké (az ortológusoké). Az ortológusok gúnyiratot adnak ki – a Mondolatot –, melynek címképén Zafyr Czenczi szamárháton lovagol, Kazinczy hívei Felelet a Mondolatra c. ellenirattal válaszolnak. Nem véletlen, hogy a művész rengeteg új szót alkotott. A referens ezekből a szavakból is ízelítőt adott.
Nagy Gizella ny. tanár, módszertani felelős előadását azzal kezdte, hogy Kazinczy életművével még nem zárult le a nyelvújítás (új szavak ma is keletkeznek). Előbb a reformkor mozgalmáról értekezett néhány mondatban (Jósika, Széchényi, Arany), majd Jókai Mór tevékenységét ismertette. Részletesen mutatta be a kémia és más területeken létrehozott új szavait, az Egy magyar nábobban, a Kárpáthy Zoltánban, a Fekete gyémántokban közzétetteket. Végül a jelenlevők egy játékban vehettek részt. Ki kellett találniuk, mit jelentenek a virány, rondítvány, csatány, riadal szavak.
A színvonalas előadásokat Kiss Anna módszertani felelős, valamint az Aurel Vlaicu Általános Iskola két diákja (Szimcsák Tamás és Csonka Nikolett) illusztrálták felolvasással.
Az est második részében a közösség három alkotója mutatta meg újra tehetségét. Ódry Mária költő, képzőművész legszebb verseit Gál Zoltán, Kolumbán Zsolt, Kiss Anna, Hevesi József, Czernák Ferenc és Katona Béla olvasták fel. Az elhangzott művekből természetszeretet, életigenlés, istenkeresés, lokálpatriotizmus csendült ki csodálatos költői képekben.
Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő Beszámoló vagy mi Ceauşescu pécskai jelenéséről c. memoárját ismertette a körtagokkal. A humoros írás a múlt rendszer megannyi visszásságát ábrázolta színvonalasan, élvezhető módon.
Kleitz Zoltán amatőr költő Valós számok és valótlanságok, Pár sor a tábornokokról c. költeményeit mutatta be. Mindkét írásmű a szerző magyarságtudatának adott hangot. Agape és baráti beszélgetés zárta a jó hangulatú irodalmi délutánt.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)

2016. március 24.

Regemondók a Vlaicu iskolában
Első ízben szervezték meg kedden az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatán az Országos Regemondó Vetélkedő megyei fordulóját a III. osztályos diákok számára. A zsűri pontozásai alapján az országos szakaszra továbbjutott Hallai Mónika (Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, felkészítő: Németh Emese) és Bella Viktória Csenge (Pécskai 2-es számú Általános Iskola, felkészítő: Bella Hajnal Annamária).
A zsűri tagja volt Mikes Sarolta (ny. magyartanár), Ilyés Ibolya (Pedagógusok Háza, módszertani irányító), és Viszhányó Aranka (tanító, Aurel Vlaicu Ált. Isk.).
A monda- és regemondó verseny célja a magyar nyelvi és történelmi hagyományok őrzése, a regék, mondák megtartása, mesélése, anyanyelvünk ősi szavainak az újjáélesztése, a népi nyelv alkotó erejének a megismerése, továbbá a tiszta, értelmes, összefüggő beszéd szorgalmazása.
A döntőre Marosvásárhelyen kerül sor, április 22–23-án.     
Sólya Emília

2016. április 13.

Helyzetelemzés Király András oktatási államtitkárral
Közügyként kezelni az Arad megyei diáktoborzást!
Tekintve, hogy az RMDSZ Arad megyei szervezetének legutóbbi MKT-ülésén megdöbbenést keltett a hír, miszerint Aradon összesen 22 gyermeket írattak be a magyar nyelvű előkészítő osztályokba, Király András oktatási államtitkár is sommázta véleményét. Akkori helyszíni tudósításunkban arra utaltunk, hogy a kérdés „megér még egy misét”, ezért az államtitkár úrral megpróbáltuk elemezni a kialakult helyzetet, illetve a körülményeket.
– Államtitkár úr, már az MKT-ülésen is felmerült a kérdés: az adott helyzetben mi a teendő?
– Vannak dolgok, amelyeket rögtön el lehet mondani, másokat viszont csak bizonyos helyzetelemzések után ildomos közölni. Már többször körbejártuk a kérdést, miszerint az oktatás közügy, vagyis azzá kellene tenni. Ha titkolózunk, attól még nem nő, de nem is csökken a gyermeklétszám. A jelzett MKT-ülés óta, utánanéztem a magyar diáklétszámnak nem csak Arad megyei, hanem országos viszonylatban is. Előrebocsátom: az előkészítő osztályba való beiratkozás egy folyamat, ami augusztus végén záródik le, tehát addig folyamatosan be lehet íratni a gyermekeket. A mostani volt a nagy beiratkozási hullám, melynek során, országosan 8888 magyar gyermeket írattak be az előkészítő osztályokba. A jelzett szám 1500-1600-zal kevesebb a mostani, évfolyamonkénti összlétszámunknál, ami 10 500 fölött van. Számomra elkeserítő a 8888 fő, még akkor is, ha augusztus végéig e szám bizonyára növekedni fog, nagy valószínűség szerint, eléri a 10 000-et. Ennyi évfolyamonként feltétlenül szükséges egy prognosztizálható oktatási hálózatnak a működtetéséhez. Anélkül, hogy sokat kerülgetnénk az aradi 21-22-es számot, el kell mondanom: e létszám eléggé változó, hiszen tavaly Temes megye volt hasonló helyzetben, most viszont a Bartók Béla Líceumba 31 előkészítő osztályost írattak be. A Bartókosok méltán büszkék az eredményre, hiszen olyan tevékenységeik vannak, amelyek vonzzák a diákokat. Ez viszont nem boldogítja az aradiakat, mert a 2011-ben elfogadott oktatási törvény nyit egy olyan kaput, amely sok helyen keserű perceket okozhat az oktatással foglalkozóknak, mivel kimondja: a szülő választja meg az iskolát. Éppen ezért, a tradicionális, régi iskolakörzetek megszűntek. Tehát amelyik iskolát választja a szülő, oda íratja a gyermekét. Ez viszont úgy csapódik le, hogy a felkapott iskolákban sok osztály van, ami azzal üt vissza, hogy a nagyvárosok kerületi iskolái elnéptelenednek. Ez viszont megosztja a gyermekeket, akiknek egy része naponta eljut a központi iskolába, aki viszont nem tud ingázni, az ott marad a körzeti iskolában. Ott viszont a megfogyatkozott létszám miatt, a magyar tagozatok felszámolódnak, tehát a diákjaink az állam nyelvén tanulnak tovább. A tanügyi törvény megfogalmazása számomra abban az esetben szimpatikus, ha minden iskola megfelelően tudja lemenedzselni. Vagyis rájön arra, hogy valami többlettel kell szolgálnia a gyermekek, főként a szüleik megnyeréséhez.
– Térjünk a saját házunk tájára, mert a fejtegetésből úgy érzem, hogy a diákok megnyerése nagy részben az iskolaközpontok vezetőségén múlik, esetünkben a Csiky Gergely Főgimnáziumén. Milyen többletet kínálhatna a magyar diákok megnyeréséért?
– Lassan 10 éve kiestem a közvetlen aradi oktatásból, de az egészet felülről látom, ezért Arad megyében, illetve a megyeközpontban tapasztalt példákat kívánok felhozni. Mert úgy látszik, nem akarunk tanulni abból, hogy 1990 után, vagyis a kommunizmus után megszűnt az arad-gáji magyar általános iskola, amiből egy összevont elemi tagozat maradt. A szeműnk láttára szűnt meg a 35 ezer ember vonzáskörében működött mikelakai iskola. AMosóczy-telepi iskolát az 1990-es évek végére nagy erőfeszítésekkel sikerült újra általános iskolává növelnünk, majd hirtelen visszazuhant egy összevont elemis szintre. Manapság maradtunk a fent említett iskolákkal és a teljes hálózattal, vagyis óvodától a XII. osztályig működő Csiky Gergely Főgimnáziummal, illetve az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatával, ahol csak elemi szinten van egy összevont osztály, de a gimnáziumi osztályok működnek. Úgy érzem, komolyabban kellett volna elemezni az okokat: elmennek-e a magyar oktatásból a német nyelvű oktatás, esetleg a román nyelvű oktatás felé? Mi az oka a jelenségnek? Mert ha évente csak számokat kezelek, de nem látom, mi van mögöttük, jönnek a kellemetlen meglepetések. Hosszú ideje mondom, hogy el kellene készíteni azt a katasztert, ami szerint pontosan tudom, hogy mi van a városban. Itt viszont mindenki visszahúzódik, noha nem RMDSZ-, sem RMPSZ-feladat, hanem összmagyar érdek és feladat lenne tisztába tenni magunkat a tisztán látás, a helyes döntések meghozataláért, amelyek egy stratégia részei lennének.
Lépni kellene, de kinek?
– De hát, tudtommal, elkészült a megyei oktatási stratégia…
– Azt én nem láttam, de tudom, hogy dolgoztak vagy dolgoznak rajta, gyakorlati eredménye egyelőre nincs. A helyzet az, hogy valószínűleg van, ráadásul szakértők készítették, de a döntések egyelőre késnek. Minél inkább késleltetjük a beavatkozást, annál nehezebb jó döntést hozni. Nem tudom, pontosan milyen felmérések készültek, melyek a pozitív visszajelzések, illetve az intő jelek, amelyek alapján döntéseket kellene hozni. Egy biztos, hogy valamit lépni kell. Amíg azonban nincs a közös összefogás, addig a szakmának kellene megtalálnia azokat a lehetőségeket, amelyek megoldást hozhatnak…
– Vagyis, mégis az RMPSZ térfelén a labda?
– Ők a közvetlenül érdekeltek. Addig, amíg mindenki elmondja, hogy az oktatás, prioritás, de igazából más prioritásban gondolkodik, addig annak kellene foglalkoznia a kérdéssel, akinek a felkészültsége, a szakmaisága, végső soron a megélhetése is ettől függ. Mert nem létezik, hogy ne lehessen egy pontos képet kirajzolni a városban lévő helyzetről. Tehát az RMDSZ elindít jó projekteket, programokat, de azok élettel való megtöltése attól függ, hány embert tudunk bekapcsolni. Legalább a köztudatba be kellene vinni, hogy az oktatási kérdések, közösségiek. Az elavult oktatási programokról nem tehetünk, hiszen mindenki számára rosszak, csak akkor mással, esetleg délutáni tevékenységekkel kellene érdekessé tenni az oktatási folyamatot. Túl odafigyelnek a diákra, agyonszervezik az idejét. Nem tudom, mik azok a dolgok, de visszatérve a Bartókra, a vezetőség örvend, amiért van egy osztálya 31 gyerekkel, miközben mellette egy kifogyó kisebbség iskolája, a Lenau, 7 előkészítő osztályt tölt meg.
– Az nem a Lenau vezetőségének, hanem a németországi gazdaság vonzerejének köszönhető…
– A szülőt egyszerűen nem is érdekli, milyen oktatás folyik ott, hanem hogy a gyereke megtanuljon németül. Valahol nekünk is itt kellene nyitnunk, hiszen néhány kilométerre van az anyaország, tehát velük közösen kellene összehozni valamit, ami vonzóbbá tenné a magyar oktatást. Mert amíg olyan megfogalmazások is vannak, hogy az anyanyelvű oktatásban 4-5 órát pluszban tölt el a gyermek, efféle állásponttal nincs, mit kezdeni… Mindent egybevetve úgy érzem, hogy az aradi 21-22-es szám csak bővülhet, de a nagy probléma, hogyan fog ebből egy működőképes hálózat kialakulni? Mert teszem azt, az Aurel Vlaicu Általános Iskolában bármennyire is támogatják a magyar nyelvű oktatást, a 2-3 előkészítő osztályosból nem lehet különálló V. osztály, hiszen azt valakivel összevonják. Akkor viszont a szülőknek nem tetszik, ezért megindulhat az elfogyási folyamat, ami kifelé is terjed, méghozzá negatív hatással.
– Úgy érzem, válságos helyzet előtt állunk, ha éppen már nem vagyunk benne. Éppen ezért, nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Mi lenne, ha közösen szerveznénk egy oktatási fórumot, ahol a pedagógusok, a szülők, a hozzátartozók, mindenki elmondaná a véleményét, illetve a jobbító ötleteit? Ön szerint honnan kellene elindulni?
– Mindig visszatérhetünk a tánciskolában alkalmazott „kályha módszerhez”, de hát már számos vitafórumot szerveztünk az anyanyelvű oktatás gondjainak az orvoslására, komoly eredmény nélkül. Egy olyan beszélgetésre azonban feltétlenül sort kellene keríteni, ahol a szakma egy szeletet képezne. Ugyanakkor, nagyon fontos szerep jutna egyházaink vezetőinknek, akik a hívő, egyben szülőkhöz el tudnák juttatni az anyanyelvű oktatásra sarkalló üzenetet. Mert oktatásunkban vannak ugyan gondok, de az nem rossz minőségű, nem jellemző rá a negatívum. Hatékonnyá tehető, ha van egy külső beleszólási lehetőség az iskola életébe és az iskola, nem vágja maga alatt a fát. Röviden: nem szabad magára hagyni az intézményt!
Minőség helyett mennyiség?
– Minőségi szempontból bármivel is jobb-e, többet ad-e a gyermeknek az állam nyelvén vagy a német nyelven történő oktatás az anyanyelvűnél?
– A kérdés megér egy-két gondolatot. Kezdjük a némettel: a nagyvárosainkban a német gazdasági vonzás miatt zsúfoltak a német iskolák, mert ingyen lehetőséget nyújt a német nyelv elsajátítására. Minőségileg viszont nem veszi fel a versenyt a mienkkel, mert az oktatás nagy része román nyelven folyik, ugyanis minden tantárgyat nem tudnak lefedni németül beszélő pedagógusokkal. Talán Brassóban és Nagyszebenben valamilyen szintig le tudják fedni, a többiek azonban nem. Ezzel együtt, főként a vegyes házasságokból származó, más nemzetiségű gyerekeket íratják ide. Ha viszont a román és a magyar nyelvű oktatás közötti különbséget vizsgáljuk, van egy bizonyos minőségi eltolódás a román oktatás felé. Ez a minden évben elkészülő líceumok toplistáján látszik a legjobban, ahol a legjobb magyar líceumok az első 100-nak a második felében vannak. Érdekes, hogy a marosvásárhelyi Unirea mindig az első 20-ban, de a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Líceum is elöl található. A rangsorolás az elért eredmények számadatai alapján történik. A mi jó líceumaink – ahol szaktanárok oktatnak és reggeltől estig jó minőségű munka folyik – eredményein sokat ront, hogy a központosított iskolákban 5-6 sor osztály is működik, ahol az utolsó osztályoknak az eredményei mesze elmaradnak az első 3 osztályétól. Az erős román líceumok viszont 3-4 osztálynál meghúzzák a vonalat. Tehát miközben a mi líceumaink nagyszámú diákra utaznak, ami ront az átlageredményen, addig a román intézmények az oktatás minősége miatt indítanak kevesebb osztályt. Akár tetszik, akár nem, a MOGYE eredményei is ezt támasztják alá: 135 ingyenes hely van román és magyar vonalon, a 136. magyar bejutónak viszont gyengébb az eredménye, mint a 210. románnak. Azt sem állíthatom, hogy van bizonyos diszkrimináció, hiszen ugyanazokból a tesztkérdésekből vizsgáznak románul, illetve magyarul, miközben a román dolgozatot, román, míg a magyart, magyar tanár, hasonló pontrendszer alapján értékeli. Az első 60 helyig azonos a szint, utána viszont a mienk gyorsabban esik. Van még egy kérdés, amit a legtöbben messze elkerülnek: utánanéztem, és rájöttem, hogy magyar diákok a román nyelv, illetve más tantárgyak országos szakaszán alig vesznek részt. Kivételt képez a magyar irodalom olimpia. A magyar oktatásból érkező országos díjazottak általában a művészeti vagy szaklíceumok diákjai. Az erős elméleti líceumainknak a diákjai, a magyar nyelv és irodalom kivételével hiányoznak az országos döntőkről, hiszen a megyei szakaszon általában elhullnak. Szerencsére, megszervezzük az egymás közötti tantárgyversenyeket, de szerintem, az nem elég, az országos versenyekre is sokkal jobban kellene összpontosítani.
– Újra visszatérve a mi, aradi gondunkhoz, véleménye szerint hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a diáktoborzást?
– Ha azt a pedagógusokon kívül, az átlagember is a szívügyének érezné. Ha a globalizáció vadhajtásait, illetve az érvényesülésről alkotott téves nézeteket közösen próbálnánk kigyomlálni az emberek tudatából, ugyanakkor a civilszervezeteinket és az egyházainkat is a megmaradásunkat szolgáló közös ügyünk, az anyanyelvű oktatásunk mögé állíthatjuk, hosszú távon is biztosíthatjuk iskoláinknak a működését. Mert a remény soha nem halhat meg!
– Legyen igaza, köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2016. június 18.

Kevés nyolcadikos ballagó a Vlaicuban
Elballagtak a nyolcadikosok az Aurel Vlaicu Általános Iskolában is, a magyar tagozaton mindössze nyolc diák búcsúzott pénteken reggel az iskolától.
Szabó László osztályfőnök idén igen kevés létszámú, de annál összetartóbb osztályával vonult fel az iskola sporttermében tartandó ballagási ünnepségre a többi három román nyelvű nyolcadik osztállyal.
Tămăşan Petruşca igazgatónő és Gui Rodica aligazgatónő ezúttal nemcsak búcsúztattak, hanem ők maguk is búcsúztak a tanintézménytől, lévén idén mindketten nyugdíjba vonulnak.
Az ünnepségen különböző zenés produkciókkal, versekkel felléptek az iskola diákjai, miközben az évfolyamelsőket, a tanulmányi eredményeikkel kiemelkedő diákokat díjazták.
A magyar tagozat nyolcadikosai nevében Vajda Noémi köszönt el az iskolától, diáktársaitól.
Szabó László osztályából évfolyamelsőként Czakó Zsoltot jutalmazták.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

2016. június 23.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2015–2016-os évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 21-én, kedden délután tartotta záróülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény keretein belül került sor az aradi művészek fesztiváljára. Böszörményi Zoltán (Brauch Magda előadásában), Mester József, Gál Zoltán, Kleitz Zoltán, Simonfi Imre, Ódry Mária, Regéczy Perle (Kiss Anna előadásában), dr. Brauch Magda, Juhász Béla, Szarvashegyi Róza, Jankó András, Nagy Gizella, Hevesi József és Regéczy Éva prózával állt a hallgatóság elé. Az ünnepi munkaülés Kolumbán Zsolt és Ódry Mária képkiállításával, szeretetvendégséggel és búcsúbeszélgetéssel zárult. E meghitt irodalmi esttel értek véget a kör 2015–2016-os rendezvényei.
Milyen volt az elmúlt évad? Íme egy kis statisztika!
Idén az irodalom barátai 12 rendezvényen vettek részt. Megemlékeztek Kosztolányi Dezsőről, Jókai Mórról, Fazekas Mihályról, Berzsenyi Dánielről és Tamási Áronról. Az irodalmi esteket az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tothpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegyi- Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Pusztai Matild és Sime Judit) tették gazdagabbá. Szavalattal, felolvasással a következők lelkesítették a körtagokat: Gál Zoltán, Kiss Anna, Hevesi József, Kolumbán Zsolt, néhai Katona Béla, Lovász Miklós, Katona Ágnes, Hadnagy Dénes és Czernák Ferenc.
Előadóink voltak: Brauch Magda, Nagy Gizella, Matekovits Mária és Mihály, Szabó László és Simonfi Imre.
A kör alkotóműhelyéből ezúttal Juhász Béla, dr. Brauch Magda, Kleitz Zoltán, Ódry Mária, Szarvashegyi Rozália, Simonfi Imre, Mester József Tamás, Gál Zoltán, Brittich Erzsébet, Nagy Gizella, Jámbor Ilona, Regéczy Éva, Csernyánszky Judit munkái kerültek elő. Bemutattuk dr. Brauch Magda A Halak jegyében című novelláskötetét, Szép Mária Terézia Ha megszületik a szó című verseskötetét. Külön örömünkre szolgál, hogy az idei évadban az irodalmi kör két alkotója részesült rangos elismerésben: dr. Brauch Magda és Juhász Béla prózaírói munkásságáért Irodalmi Jelen-, Regéczy Szabina Perle műfordítói tevékenységéért Irodalmi Jelen- és USR-díjat kapott.
A képzőművészet kedvelői Ódry Mária, Brittich Erzsébet, Kolumbán Zsolt, Katona István, Szabó Péter és Csernyánszky Judit festményeit, grafikáit, ex libriseit tekintették meg.
Ha Isten éltet, találkozunk szeptemberben!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke

Nyugati Jelen (Arad)

2016. július 7.

Nők a Nőkért Gizella Egyesület Arad-Gájban
Cél az első magyar királyné szentté avatása
2016. március 28-án jegyezték be a Nők a Nőkért Gizella Egyesületet – alapító tagok: Zámbori Magdolna, Korda Mónika és Vass Csilla. Az egyesület egyik legfontosabb célkitűzése Boldog Gizella szentté avatásának az előmozdítása. Ugyancsak a célok között szerepel minden, ami a közösségépítéshez, a gyermekeknek az iskolán kívüli oktatásához, neveléséhez tartozik. Amint Zámbori Magdolna elnöktől és Korda Mónika alapító tagtól megtudtuk, politikamentes civilszervezetként április 11-én ft. Sándor Tivadar Arad-gáji plébános által, a Boldog Gizella nevére felszentelt templomban történt ünnepélyes megáldásuk óta elindították a tevékenységüket. Mindjárt az első héten az Arad megyei Érettségiztető Szakbizottság elé törvénymódosító javaslatot nyújtottak be, amiben azt kérelmezték, hogy az érettségi átlagosztályzatok növelése, illetve a fiatalok továbbtanulásának a megkönnyítése érdekében a matematika legyen választható tantárgy. Később abban egyeztek meg, hogy az idei érettségi vizsgán elért kézzelfogható adatokra támaszkodva fogják a módosítást szorgalmazni. Állítólag a Bizottság tagjai az ötlethez konstruktívan viszonyultak, ezért a törvénymódosítás benyújtói bizakodnak a sikerben. Annál is inkább, mert mielőtt a Bizottsághoz benyújtották volna, konzultáltak Király András oktatási államtitkárral, aki azt javasolta, hogy az Arad megyei oktatási intézményekben készítsenek felmérést, amiből kiderül, milyen mértékben tartják jónak a pedagógusok, illetve a szülők a módosítás kezdeményezését.
Az Egyesület megalapítása előtt mintegy 6 éve, a Magyar Anyukák és Gyermekek Klubja tevékenységében rendszeresen meglátogatják a Kisiratosi Pió Atya Gyermekotthont, ahova rendszeresen élelmiszereket, édességeket, ruhaneműt visznek a bentlakó gyermekeknek. E munkájukról a Duna TV is beszámolt a június 11-én adásba került riportban. Ezen kívül a gyermekekkel rendszeres foglalkozásokat szerveznek, az Egyesület égisze alatt működik egy tánccsoport, Viszhányó Aranka tanítónő vezetésével, koreográfusuk Zámbori Renáta. A Napsugár tánccsoport tagjainak a zömét az Arad-gáji és az Arad-ségai gyermekek adják. Rendszeresen az Arad-gáji Caritas Házban, illetve tanév idején az Aurel Vlaicu Általános Iskolában Viszhányó Aranka vezetésével próbálnak. A tánccsoport fellépett az Arad-gáji Anyák-napi ünnepségen, a nyár folyamán honismereti táborba mennek, ahol néptáncoktatáson is részt vesznek. Ugyancsak idén, május 2-án tartották Arad-Gájban a Gizella-napi búcsúünnepséget, ahol részt vett dr. Faltin Erzsébet is, aki megírta a Királyné című monumentális, 810 oldalas alkotást Boldog Gizella életéről. Amikor az írónő tudomást szerzett az Egyesület létrejöttéről, megkérdezte: nem vállalnák-e a szenté avatással kapcsolatos hatalmas adminisztrációs munkát? Ez magában foglalná a szenté avatásért eddig tett munka nyilvántartását, illetve a szenté avatás törekvésének az összes keresztény országban történő további népszerűsítését is feltételezné…
Imaórák Gizelláért
Kérdésünkre, hogy a szentté avatás nem egyházi kérdés-e, ezért nem a püspökségnek kell-e kezdeményeznie, az Egyesület alapítói kifejtették:
posztulátorok foglalkoznak a nagyon sok papírmunkával, anyagi költséggel járó iktatásokkal, ennek érdekében egy németországi kapcsolatuk imaórák megszervezését javasolja, amelyeknek a sorozatát az Arad-gáji Gizella templomban szeptember első péntekén kezdik el, amikor ft. Sándor Tivadar plébános Gizella-litániát tart. Ezt követően minden hónap első péntekén, nyári időszakban 18.30, téli időszakban 17.30 órakor, Gizella-litániával indulnak a szentmisék, amelyeken Boldog Gizellának a szenté avatásáért fognak imádkozni. Boldog Gizella szentté avatásának a szükségességét az iskolákban és az óvodákban is népszerűsíteni kívánják, ezért kapcsolatba lépnek előbb az anyaországban, később a Kárpát-medenceében, majd az egész világon is olyan oktatási intézményekkel, amelyek valamilyen módon Szent Istvánhoz, Szent Imréhez vagy Boldog Gizellához kapcsolódnak.
Eddig már szép számban találtak ilyen iskolákat és óvodákat, ezért az Egyesület alapítói abban bizakodnak: ha mindenhol havonta egyszer Gizella-litániát tartanak, együtt imádkoznak a szentté avatásért, az meghozza a kívánt eredményt.
Ezzel párhuzamosan dr. Faltin Erzsébettel együtt az Egyesület vezetősége is azt szeretné, ha a Királyné című regényből egy magyar történelmi, szélesvásznú film is készülne. Efelé már történtek lépések, ugyanis Koltai Gábor már elolvasta a Királynét, a mű elnyerte a tetszését. A kiadványt eljuttatták egy anyaországi producerhez, Földi Katalinhoz is, aki az RTL Klub Egészség Kalauz magazinjának a producere. Az ő ígérete nyomán el szeretnének jutni Andy Vajnához, illetve Csányi Sándorhoz, akik elolvashatnák a művet, aminek a megfilmesítését is előmozdíthatnák. Tudják, rögös út vár rájuk, de nem riadnak vissza semmiféle fáradozástól, ami oda vezethet, hogy Boldog Gizellát szenté avassák.
Mivel gyermekekkel is sokat kívánnak foglalkozni, azok számára a közeljövőben nyári tábort szerveznek Kaszoján – vette át a szót Korda Mónika –, e táborozások idején kézműves foglalkozásokat, zenés-énekes programokat, honismereti tájékoztatókat, vetélkedőket kívánnak szervezni. Mindent, amiben a gyermekek partnerek, szívesen vesznek részt rajtuk.
A pénzforrásra irányult kérdésünkre leszögezték: az Egyesület szervezi ugyan, de az összes költségeket nem tudja felvállalni, ezért támogatásokra, illetve pályázati forrásokra is számítanak. Mivel ezek hosszú távú programok, róluk még korai lenne beszélni.
Érdekes, hogy az eddigi programjaikat sok lelkesedéssel, illetve olyan kevés pénzből sikerült megoldaniuk, hogy az fokozott optimizmusra ad okot. Az apróságokhoz inkább erős akaratra, elszántságra van szükség. Ahhoz viszont, hogy valakik eljöjjenek a templomba a már említett célért imádkozni, nem kell pénz, csak kellő akarat és céltudatosság. Nem biztos, hogy sok pénzre van szükség ahhoz, hogy az összekovácsolt közösség komoly programokat végrehajtson. Elsőrendű a közösségi bázis létrehozása, amit a gyermekkel való széleskörű foglalkozástól várnak, hiszen a szülők oda mennek, ahol a gyermekeik is szívesen tartózkodnak, otthonosan érzik magukat. A jelzett programok kivitelezéséhez, köszönettel elfogadnak támogatásokat, amelyeket a Román Kereskedelmi Bank (BCR) Aradi kirendeltségében működő
RO10RNCB0635149925920001-es bankszámla számra várják – tudtuk meg a márciusban bejegyzett Nők a Nőkért Gizella Egyesület alapítóitól, Zámbori Magdolnától és Korda Mónikától.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-78




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998